Kezdetét vette az európai drónprogram

Brüsszel |

<p>A német, a francia és az olasz védelmi miniszter által hétfőn Brüsszelben aláírt közös szándéknyilatkozattal kezdetét vette az európai drónprogram, amelynek célja, hogy 2025-ig kifejlesszék a fegyverekkel is felszerelhető pilóta nélküli repülőgépek legkorszerűbb generációját.</p>

Mint Ursula von der Leyen német védelmi miniszter hangsúlyozta, Európának saját fejlesztésű csúcstechnológiájú drónokra van szüksége, hogy ne legyen ráutalva az Egyesült Államokból, illetve Izraelből beszerezhető gépekre.    A projekt értelmében 2017 végéig kell elkészülnie annak a tanulmánynak, amely felsorolja a kifejlesztendő európai pilóta nélküli repülőgép kívánatos képességeit és elvárt műszaki paramétereit. Egyelőre csak annyi világos, hogy a drónnak 5 és 15 kilométer közötti magasságban kell repülnie, legkevesebb 24 órán át a levegőben kell tudnia maradni és alkalmasnak kell lennie arra, hogy fegyverekkel is felszereljék.    A 2020-ig terjedő időszakban - mintegy átmeneti megoldásként - német részről az izraeli Heron TP, valamint az amerikai Predator B vagy pedig a Reaper típusú drón beszerzését tartják indokoltnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?