Két román szurkoló ellen szabálysértési eljárás indult

Budapest |

<p>Két román szurkoló ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség, mert a szerdai magyar-román barátságos labdarúgó mérkőzés második félidejének kezdésekor fényfáklyát, vagyis pirotechnikai eszközt használtak - közölte a rendőrség a honlapján.</p>

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: a mérkőzés második félidejének megkezdésekor a román szurkolótábor fényfáklyát használt, ezért két személy ellen szabálysértési eljárás indul.   
    Szerda este a Puskás Ferenc Stadionban a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a román csapattól a februárban meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére rendezett barátságos mérkőzésen.
    A mérkőzés előtti megemlékezés után már az első félidőben gyakran felhangzott az "Utálunk sz.. Románia", vagy a "Ki nem ugrál, büdös román" szólamú rigmus.
    A második félidő kisebb botránnyal indult: a vendég szurkolók (akik végig a "Trianon, Trianon" kiáltással hergelték a magyarokat) görögtüzeket gyújtottak, majd egy pirotechnikai eszközzel kis híján fejbe találtak egy operatőrt. A biztonságiak pillanatok alatt rendet tettek a vendégek között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?