<p> Két civil életét vesztette, hatan pedig súlyos sérüléseket kaptak csütörtökön a hegyi-karabahi térség egyik településén kiújuló összecsapások során, miután az április elején szokatlan hevességgel feléledt örmény-azeri konfliktus szereplői törékeny tűzszünetet kötöttek - közölte a bakui védelmi minisztérium.</p>
Két polgári személy életét vesztette a karabahi harcokban
Független forrásból egyelőre nem sikerült megerősíteni az értesüléseket.
A felek egymást okolják a tűzszünet megsértése miatt, így a hegyi-karabahi térség hatóságai azzal vádolták az azeri hadsereget, hogy ismételten megsértette a fegyvernyugvást. A többségében örmények lakta térség székhelye, Sztyepanakert szerint az azeri hadsereg páncélosokat és tüzérséget is bevetett.
Április elején az Azerbajdzsánhoz tartozó szakadár Hegyi-Karabah területén szokatlan hevességű harcok robbantak ki. Azóta a konfliktusban legalább 120 ember vesztette életét. Moszkva közreműködésével április 5-én tűzszünetben állapodtak meg a konfliktusban érintett felek. A fegyvernyugvást annak életbe lépése után azonban többször megsértették a szemben álló felek. Beszámolók szerint a szórványos összecsapások továbbra is gyakoriak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.