Két pokolgép véres káosszá változtatta a bostoni maratont

Washington |

<p>Hárman meghaltak, 144-en pedig megsebesültek, miután hétfő kora délután két pokolgép robbant fel a bostoni maraton célegyenesében. Helyi idő szerint délután 2 óra 50 perckor történt az első robbanás, majd 12 másodpercre rá, mintegy száz méterrel arrébb következett be a második detonáció a futóverseny célegyenesénél.&nbsp;</p>

Szemtanúk nyilatkozatai szerint miután eloszlott a füst, több tucat áldozat feküdt a földön. Többen közülük eszméletlen állapotban voltak, néhányan leszakított végtagokkal.

Az első lökéshullám több nézőt és legalább egy futót ledöntött a lábáról. Pánik tört ki, a versenyzők és a nézők fejvesztve menekültek a helyszínről. Az ünnepélyesen fellobogózott környéket vér, törmelék és üvegszilánk borította, az ablakok a második emelet magasságáig kitörtek.     A halottak egyike egy 8 éves kisfiú volt, de a The Boston Globe című lap beszámolója szerint legkevesebb nyolc 2 és 12 év közötti gyereket is kórházba szállítottak. A sebesültek közül legalább 17-en válságos, 25-en pedig súlyos állapotban vannak. A CNN hírtelevízió jelentése szerint legalább tíz embernek amputálták a végtagjait. A kezelőorvosok elmondása szerint a legtöbb sérülés az alsó végtagokon keletkezett, de olyanok is érkeztek a kórházakba, akiknek beszakadt a dobhártyája.     A merénylet elkövetését eddig senki nem vállalta magára. A robbantásokkal összefüggésben - az első híradásokkal ellentétben - senkit sem vettek őrizetbe.       A CNN rendőrségi információkra hivatkozva közölte, hogy a detonációkat kukákba rejtett, házilag készített pokolgépekkel hajtották végre. A kis méretű robbanószerkezeteket golyóscsapággyal töltötték meg, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. A terrorelhárítók a merényletet követően összesen öt gyanús csomagot találtak, amelyekről azonban később kiderült, hogy nem rejtenek bombát.     A nap folyamán, a futóversenyen elkövetett merényletet követően tűz ütött ki a JFK elnöki könyvtárban, amiről egy ideig tévesen úgy gondolták, hogy köze lehet a támadáshoz. A tűzesetben senki sem sérült meg.    "Még mindig nem tudjuk, hogy ki tette ezt és azt sem, hogy miért" - jelentette ki Barack Obama elnök, aki délután 6-kor élőben közvetített televíziós beszédet mondott a Fehér Házban. Háromperces nyilatkozata során nem említette a "terrortámadás" kifejezést.    "Tévedés ne essék: a végére járunk ennek, és kiderítjük, hogy ki és miért tette ezt. Bármely vétkes személy, bármely vétkes csoport magán fogja érezni az igazságszolgáltatás teljes súlyát" - hangsúlyozta az elnök. Mint mondta, a tények maradéktalan ismerete híján nem kell elkapkodni a következtetések levonását.    A nyilatkozatot követően azonban a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese kijelentette, hogy mivel Bostonban több robbanószerkezetet is működésbe hoztak, "nyilvánvaló", hogy terrorcselekmény történt, és az ügyet ennek megfelelően fogják kezelni. Azt majd a nyomozásnak kell majd kiderítenie, hogy a támadást külföldi vagy belföldi terrorcsoport tervelte-e ki és hajtotta végre.    A CNN úgy értesült, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint terrorcselekmény történt. A hírszerzés szerint a bostoni maratont megelőzően semmilyen jel sem utal arra, hogy bármilyen veszély fenyegetne.    Bencsik Zita, a New York-i magyar főkonzulátus vezető konzulja az MTI-nek elmondta: mind az ő hivatala, mind a bostoni tiszteletbeli konzulátus kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal, de magyar sérültről nem kaptak tájékoztatást, magyar állampolgároktól pedig Magyarországnak az Egyesült Államokban működő külképviseletekre segélykérés nem érkezett. A futóversenyen négy magyar résztvevő - két New Jersey-i, egy budapesti és egy kecskeméti lakos - indult. Mindnyájan célba értek, az utolsó közülük mintegy 20 perccel a robbanás előtt futott be.    Bostonban a robbanás környékét, a közeli zöld metróvonalat, a Charles-folyó hídjait, de még a város légterét is lezárták. Massachusetts fővárosában lemondták a tervezett tömegrendezvényeket, így a sportrendezvényeket és a koncerteket is, és megerősítették két Bostonhoz közeli atomerőmű védelmét is. Elővigyázatosságból Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban is megszigorították az óvintézkedéseket.    Barack Obama elnök elrendelte, hogy a szövetségi hatóságok minden lehetséges eszközzel kapcsolódjanak be az ügy felderítésébe. Az elnök telefonon beszélt Boston polgármesterével, Tom Meninóval és Massachusetts kormányzójával, Deval Patrickkal, és kifejezte együttérzését.     A merénylet miatt a hétfői maratonfutás több ezer részvevője nem fejezhette be a távot.     Az először 1897-ben megrendezett bostoni maraton a világ egyik legrangosabb futóversenye, amelyen idén több mint 23 ezer amatőr és profi versenyző vett részt. Az esemény félmillió érdeklődőt vonzott. A futamot hagyományosan mindig április harmadik hétfőjén, a hazafiak napján tartják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?