Két nappal a temetés után továbbra is gyászolók róják le tiszteletüket Navalnij sírjánál

navalnij k

Két nappal Alekszej Navalnij temetése után továbbra is gyászolók róják le tiszteletüket az orosz ellenzéki sírjánál a Boriszovszkij temetőben.

A dpa német hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint emberek vasárnap is virágokat helyezhettek el a síron. Fiatalok, idősek, és családok is voltak a gyászolók között. Sokan könnyeikkel küszködtek. Rendőrök felügyelték a rendet, de nem avatkoztak közbe.

„A hősök nem halnak meg. Köszönjük Alekszej” – volt olvasható egy kartonlapon a koszorúk borította sír mellett.

Navalnij anyja és anyósa szombaton ismét ellátogatott a sírhoz.

Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Halálhíre nemzetközi felháborodást váltott ki, több nyugati vezető, közöttük Joe Biden amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnököt tette felelőssé Navalnij elhunytáért. Halálának körülményeit egyelőre nem sikerült tisztázni.

Navalnij csapata ismételten hangsúlyozta, hogy „a külföldi száműzetésbe menekült ellenzék folytatni fogja harcát a korrupció és Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmi apparátusa ellen”.

Hangsúlyozták, hogy Navalnij öröksége élni fog „amíg emberek milliói Oroszországba és a világon nem maradnak közömbösek”. „Ezért nem szabad feladnunk” – tették hozzá.

Navalnij csapata köszönetet mondott a gyászolóknak. Az ovd.info jogvédő csoport vasárnapi közlése szerint 105 embert állítottak elő 22 orosz városban az ellenzéki halálát övező megmozdulásokkal kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?