Két év késedelmet szenved az Orion űrhajó indítása

<p>A NASA 2023 áprilisáig elhalasztja az Orion űrhajó indítását, amelyet eredetileg 2021-re terveztek.</p>

Az amerikai űrkutatási hivatal szerdai közlése szerint az eddig tervezettekhez képest valószínűleg két évvel tolják el a missziót, amellyel asztronautákat küldenek a világűrbe: akár négy űrutazó is eljuthat a Hold túloldalára.    A halasztás oka, hogy akadozott a finanszírozás, késett a szoftverfejlesztés és az új űrhajó tesztelése - mondta el Robert Lightfoot, a NASA igazgatóhelyettese.    Az Orion a múlt év végén teljesítette az első tesztrepülést, amelyben legénység nélkül kétszer megkerülte a Földet, majd az óceánban landolt. Újabb tesztrepülést 2018-ra terveznek. Az űrhajót szállító rakéta még szintén fejlesztés alatt áll.    Az Orion révén lehetségessé válhat, hogy asztronauták utazzanak aszteroidákra vagy a Marsra.     Eddig a misszió indításának idejét 2021-ben határozták meg, Barack Obama amerikai elnök azonban csökkentette az amerikai űrkutatási program finanszírozását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?