Készültség Amerikában

Washington. Az amerikai kormány harmadízben hirdetett magas fokú készültségi szintet a lakosság számára a szeptember 11-i merényletek óta.

Washington. Az amerikai kormány harmadízben hirdetett magas fokú készültségi szintet a lakosság számára a szeptember 11-i merényletek óta. Tom Ridge, a honi biztonsági ügyekben illetékes kormányzati főtisztviselő arról tájékoztatott, hogy az amerikai titkosszolgálatok által összegyűjtött terrorista fenyegetések mértéke elérte azt a szintet, hogy újra készültségbe kell helyezni a népességet és az ország biztonsági szervezetét. Egyelőre nem lehet egyetlen helyet sem meghatározni a terroristák célpontjaként, és az esetleges támadás mikéntje sem ismert. Szerinte a készültséget legalább a ramadán végéig, december közepéig fenn kell tartani. A témával kapcsolatos a The Washington Post tegnapi cikke, amely szerint Oszama bin Laden talán jóval közelebb áll egy atomfegyver kifejlesztéséhez, mint azt eredetileg gondolni lehetett. A magas fokú készültségi szint összefügg azzal az újkeletű aggodalommal, hogy bin Laden, illetve hálózata, az al-Kaida közel áll egy „piszkos bomba” kifejlesztéséhez. Az értesülés elfogott al-Kaida-tagok kihallgatásából származik, továbbá azokon a vizsgálatokon alapul, amelyeket novemberben CIA-tisztek, illetve az amerikai különleges alakulatok emberei a terrorhálózat afganisztáni támaszpontjain végeztek. Az említett „piszkos bomba” lényege: nem (hagyományos töltetből származó) robbanóerejével hivatott ölni, hanem azzal, hogy intenzív sugárzással beborított övezeteket teremt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?