Kerry: semmi közünk a puccshoz

Washington/Ankara |

<p>John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton figyelmeztette török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut: ártanak a két ország kapcsolatának azok a törökországi megnyilatkozások, amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a&nbsp;török puccskísérlethez.</p>

Mint arról John Kirby, az amerikai külügyi szóvivő közleményében beszámolt, az amerikai diplomácia Luxembourgban tartózkodó vezetője telefonon beszélt Cavusogluval, és arra sarkallta Ankarát, hogy az államcsínykísérlettel kapcsolatos vizsgálatai során tanúsítson önmérsékletet, és tartsa tiszteletben a jogállami normákat. Kerry megismételte azt a korábbi ígéretét, hogy országa kész segítséget nyújtani Ankarának a puccskísérlet körülményeit érintő nyomozásában.

Az amerikai külügyi tárca vezetője ugyanakkor határozottan visszautasította azokat a "nyilvánosan elhangzott megnyilatkozásokat", amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a puccskísérlethez. Az effajta állítások "teljesen hamisak" és ártanak a két ország kapcsolatának - szögezte le a szóvivő szerint Kerry.

Az AFP francia hírügynökség emlékeztetett: sajtóinformációkra hivatkozva több török tisztségviselő arra utaló nyilatkozatot tett, hogy az Egyesült Államok titokban a lázadó katonák pártján állt. 

Kétségtelen, hogy Recep Tayyip Erdogan hibáztatja Washingtont, amiért otthont ad az emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónoknak. Ez utóbbit Ankara a puccskísérlet legfőbb szervezőjének, egy "párhuzamos török állam vezetőjének" tekinti, és szeretné, ha Washington kiadná őt Törökországnak. Kerry ugyanakkor szombaton leszögezte: a hitszónokot ért vádakat "hiteles és szilárd" bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk. 

Binali Yildirim török miniszterelnök még egyértelműbben támadta a tengerentúli hatalmat, ellenséges magatartásnak minősítve azt, hogy "vendégül látja" saját földjén Gülent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?