Kerry elítélte a Hamászt a rakétaindítások miatt

Bécs |

<p>Elítélte a Hamász palesztin radikális szervezetet John Kerry amerikai külügyminiszter kedden az iráni nukleáris tevékenységről folytatott bécsi tárgyalások után, mivel a csoport azután is rakétákat lőtt ki a Gázai övezetből, hogy Izrael elfogadta az egyiptomi tűzszüneti javaslatot.</p>

 "Nem tudom eléggé nyomatékosan elítélni a Hamász többszöri, arcátlan rakétaindítási tevékenységét a jóindulatú tűzszüneti törekvések fényében" - mondta az amerikai külügyi tárca vezetője Bécsben, miután az iráni atomprogramról szóló, Teherán és a hatok nevű országcsoport - az ENSZ BT öt állandó tagja, valamint Németország - képviselői között zajló egyeztetéseken vett részt.

Kerry hozzátette, hogy a nemzetközi közösség erőteljesen támogatja a tűzszünetet, hiszen az erőszak további eszkalációjától lehet tartani a térségben. "Nem akarjuk ezt látni, senki nem akarja. Izraelnek viszont joga van megvédeni magát" - mondta az amerikai külügyminiszter. Izrael kedden, hatórás tűzszünet után felújította a Gázai övezet elleni légicsapásait.

A nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatban Kerry elmondta, Irán és a vezető hatalmak álláspontjai között továbbra is "lényeges különbségek" vannak, miközben az átfogó egyezmény megkötésére kitűzött július 20-i határidő egyre közeledik. Kerry néhány kérdésben előmenetelről számolt be, hozzátette azonban, hogy továbbra is temérdek munkára van szükség.

A felek között a legfontosabb kérdésben, méghozzá Irán urándúsítási kapacitásának mértékében nem történt előrelépés. "Nem szeretnék számokról beszélni, világosan megmondtuk azonban, hogy az atomprogram 19 ezer urándúsító centrifugája túl sok, és a dúsítás kérdésével foglalkoznunk kell" - hangsúlyozta Kerry.

Teherán tavaly úgy kezdte el a hatokkal a tárgyalásokat, hogy több mint 9000 urándúsító centrifugája működött, és körülbelül 10 ezer állt készenlétben. Az Egyesült Államok ennek csak töredékét fogadja el, ha Teherán ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenleginél nagyobb teljesítményű centrifugákat akar üzembe állítani.

Diplomáciai források szerint Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter új kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, amely szerint Teherán készen áll arra, hogy elfogadja az urándúsításra vonatkozó korlátozást. 

Kerry közölte, kedden visszautazik Washingtonba, hogy megvitassa a fejleményeket Barack Obama amerikai elnökkel. A hatok külügyminiszterei közül egyedül az amerikai tárcavezető maradt keddig is az osztrák fővárosban, hogy folytassa az egyeztetéseket az iráni delegációval.

A tárgyaló feleknek az eredeti menetrend szerint július 20-ig kellene megegyezniük az iráni atomvitát lezáró végleges megállapodásról. A nemzetközi közösség arra igyekszik rávenni Teheránt, adjon objektív garanciákat arra, hogy nem gyárt atomfegyvert, cserében pedig felajánlják az iráni gazdaságot érintő korlátozások feloldását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?