Kerry az európaiakat bírálja

Washington. John Kerry amerikai demokrata párti elnökjelölt az európaiak szemére vetette, hogy nem tartották be az iraki újjáépítéssel kapcsolatos ígéreteiket, és kijelentette: megválasztása esetén azonnal csúcstalálkozó összehívását kéri az EU-val a kérdés megvitatására.

Washington. John Kerry amerikai demokrata párti elnökjelölt az európaiak szemére vetette, hogy nem tartották be az iraki újjáépítéssel kapcsolatos ígéreteiket, és kijelentette: megválasztása esetén azonnal csúcstalálkozó összehívását kéri az EU-val a kérdés megvitatására.

Kerry megfogalmazása szerint az európaiak „nem tartották be az ENSZ-szel elfogadtatott határozatukat”. Azt szeretné, ha az európai országok – többek között azok, amelyek ellenezték a háborút – nagyobb részt vállalnának Irak újjáépítésében és pacifikálásában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa júniusban egyhangúlag határozatot fogadott el az átmeneti iraki kormány létrehozásáról és a többnemzetiségű haderő iraki jelenlétéről. „Egy új elnök, akinek hitele van a külföldi vezetők előtt, el tudja majd szigetelni a szélsőségeseket és tárgyalóasztalhoz tudja ültetni a feleket” – tette hozzá. Egyébként a demokrata elnökjelölt ismételten követelte Donald Rumsfeld védelmi miniszter lemondását. „Le kellene mondania. Nem az Abu Graib börtönben kitört botrány miatt, hanem a háború kirobbantásával kapcsolatos téves számítások és amiatt, hogy az amerikai fiatalokat talán Vietnam óta a legnehezebb feltételek között vetették be.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?