Képregényt írt a párizsi merénylet egyik túlélője

Fred Dewilde grafikus Mon Bataclan (Az én Bataclanom) című kötete tegnap jelent meg.A koncertteremben a dzsihádisták kilencven embert öltek meg, a fekete-fehér képregényben sápadt, halálfejes csontvázakként jelennek meg. Az 50 éves túlélő elbeszélése szerint amikor a terroristák elkezdtek tüzelni, a közönség „már egy élőkből, sebesültekből, halottakból álló massza, a félelemtől üvöltő tömeg” volt. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"251875","attributes":{"alt":"","author":"Facebook","class":"media-image","height":"270","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Fred egy lelőtt ember mellett találta magát a földön. „Még élek. Élő vagyok a halottak között” – írja a szerző, akinek balján egy fiatal nő nyög. Elisa megsérült, de életben van. „A lányom lehetne” – meséli Fred, aki megpróbálta tartani a lelket az ismeretlen nőben. Mindketten tudták, hogy a gyilkosok a legkisebb kiáltásra is lőnek. Két órát feküdtek így a földön, amíg megérkezett a rendőrség. Fred sértetlenül túlélte a támadást, de lélekben összetört. Az album második részében ezért „Még él” címmel 22 oldalon arról számol be, miért nem egyértelmű egy ilyen tapasztalat után folytatni az életet. „Tényleg van értelme ma megmosakodni? Enni? Nem is vagyok éhes!” – írja, külön kitérve a folyamatos félelem érzésére, amely miatt képtelen néhány percnél tovább bármire is koncentrálni. A képregény megalkotása segítette a visszatérést a normális kerékvágásba. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"251876","attributes":{"alt":"","author":"Facebook","class":"media-image","height":"300","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Fred Dewilde állítja, hogy sikerült nem gyűlölnie. Másokkal ellentétben nem fél, ha muzulmán fejkendőt lát az utcán, nem ijed meg az idegenektől. „Az ellenségnek nincs bőrszíne, se vallása. Az ellenség a fanatizmus, a félelem, az őrület” – hangsúlyozta a szerző. A héten jelent meg a francia elitalakulat, a RAID orvosának, Matthieu Langlois-nak is a kötete, aki 2007 óta valamennyi franciaországi terrortámadáskor az orvosok munkáját koordinálja. Tavaly a főorvos azokkal a kommandósokkal érkezett a Bataclanba, akik végeztek a túszokat ejtő terroristákkal.  Matthie Langlois, aki az elsők között lépett be a koncertterembe, a könyvben először számolt be részletesen arról, hogy mit látott és mit élt át.  „Valóságos megpróbáltatás. Rémálom. A földön fekszenek az áldozatok. Mindenhol” – írja az orvos, hozzátéve, hogy érdekes módon a szörnyű látvány miatti érzelmi sokk segítette abban, hogy saját magát meghaladva erőt találjon ahhoz, hogy mindazt, amit a szimulációs gyakorlatokon betanult, alkalmazni tudja. „Elkezdtem üvölteni: Aki meg tud mozdulni, kövessen!” – emlékezett vissza az orvos. A felszólításra azonban senki nem állt fel. „Senki nem indult el felénk... senki nem kelt fel. Azok, akik el tudtak menekülni, már rég megtették” – tette hozzá Matthieu Langlois, aki részletesen elmagyarázza a kötetben, hogy „nagyon gyorsan és nagyon nagy empátiával” kell az orvosoknak dolgozniuk egy ilyen helyzetben. Alig tíz másodperc alatt kell egyetlen szóval vagy tekintettel megértetni a sérültekkel, hogy mit miért tesznek, és hogy miért kell esetleg továbblépniük egy súlyosabb sérülthez.