Kempinget kapott a lipóti termálfürdő

Lipót |

<p>Kempinggel bővítette szolgáltatásait a Lipóti Termál- és Élményfürdő - közölte az intézmény vezetője hétfőn az MTI-vel.</p>

Pannonhalmi Petra elmondta, hogy a 132 millió forintos – negyedrészben az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert pénzből finanszírozott – fejlesztés eredményeként 65, sátras, lakókocsis vagy lakóautós nyaralásra egyaránt alkalmas helyet és 13 új mobilházzal várja vendégeit a kemping.

Jelezte: már korábban felmerült az igény, hogy a több napra – itthonról és külföldről – érkezőknek ne kelljen távolabb, például a falu szállodájában vagy valamelyik panziójában, magánházánál megszállniuk, hanem a fürdő területén lakhassanak.

A kemping áraiban ezért az egész napos, többszöri belépésre jogosító fürdőjegy és teljes fürdőszolgáltatás benne foglaltatik.

Pannonhalmi Petra tájékoztatása szerint a szálláshelyek mellett két gyógyvizes medencéjük átalakítása is közrejátszik abban, hogy hónapokkal megnyújthatja szezonját a tavaly 120-130 ezer látogatót fogadó szigetközi fürdő.

Még az idén megépítik a két medencét az öltözőkkel és étteremmel összekötő, fűthető folyosót,a medencék környékét pedig már ellátták fűthető, csúszásmentes padlóval. Mindezek miatt akár egy hónappal is előbbre hozhatják az eddig hagyományosan május elsejei nyitást, szeptember utolsó napja helyett pedig akár november végére, december elejére is kitolható a zárás.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?