Kegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket a pápa húsvéti beszédében

Ferenc pápa
Vatikánváros |

Kegyetlen erőszaknak nevezte a Srí Lanka-i merényleteket Ferenc pápa húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédében, amelyben a szigetország keresztény közösségét, az áldozatok családjait és a sebesülteket "szerető barátságáról" biztosította. 

A katolikus egyházfő a fegyverek elhallgattatását sürgette a világban, a harctereken éppúgy, mint a városok utcáin. 

Ferenc pápa szokás szerint a világ jelenleg is konfliktusok dúlta térségeit sorolta fel húsvéti üzenetében. Elsőként Szíriát említette, sürgetve, hogy találjanak politikai megoldást a régóta tartó háborúra a menekültek hazatérésének biztosításával. 

Líbiában az erőszak helyett a párbeszédet szorgalmazta, Ukrajnában a tartós béke megteremtését humanitárius segítség biztosításával.Az egyházfő húsvéti üzenete után Urbi et Orbi áldást osztott Róma városára és a világra. A pápa szavait 70 ezres tömeg hallgatta a Vatikánban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?