KDNP: tragikomikus, ami történik

Budapest |

<p>Tragikomikus, ami történik - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szóvivője csütörtökön az MTI-nek, az MSZP-SZDSZ-tárgyalásra reagálva. Halász Zsuzsa megfogalmazása szerint ahhoz, hogy kiderüljön, mi is történt az MSZP-SZDSZ egyeztetésen, Szilvásy Györgytől, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztertől kellene elkérni tanácskozás hangfelvételét. "Az egyik ezt mondja, a másik azt mondja" - jegyezte meg a KDNP szóvivője a Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor sajtótájékoztatóján elhangzottakról.</p>

Úgy vélte, a csütörtöki eseményekből is látszik, hogy mindenképpen szükség van előre hozott választásokra, "mert ha a nép ezektől vár megoldást ilyen formában, akkor az nem lesz".
Az MSZP és az SZDSZ csütörtöki egyeztetése után Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatón közölte: az SZDSZ leszögezte álláspontját a kialakult helyzetről, elmondta a véleményét a miniszterelnök javaslatáról, valamint a szakértői kormány koncepciójáról is. Fodor Gábor kitért arra, hogy ezúttal nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg.
Gyurcsány Ferenc - egy másik sajtótájékoztatón - azt mondta, a két delegáció közös javaslata volt a szakpolitikai kérdések megvitatása. Elmondta azt is, hogy az SZDSZ nem vetette fel a szakértői kormány kérdését. Az MSZP elnöke közölte: ha sikerül megegyezni a tartalmi ügyekről, utána tárgyalnak az együttműködés konkrét formájáról.
A sajtótájékoztatókat követően az MTI szabaddemokrata forrásból megtudta: az SZDSZ-frakció tagjai azt kérték saját tárgyalódelegációjuktól, hogy ne a szakértői kormányról, hanem tartalmi ügyekről egyeztessenek az MSZP-vel. A liberális politikusok ezt a kérésüket az MTI-nek azzal magyarázták, hogy a parlamenti képviselőcsoportban nincs elegendő támogatottsága a szakértői kormánynak - mondták név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es képviselők.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője arra a kérdésre, hogy a szakértői kormányról miért nem tárgyaltak, azt mondta, ezen a megbeszélésen nem arról volt szó, hogyan, milyen kormány, milyen felhatalmazás mellett tudná végrehajtani a szükséges intézkedéseket, de később ez a kérdés is elő fog kerülni.
Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón azt mondta: jövő héten a szakpolitikai kérdésekről egyeztetnek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?