Kavan megy a konventből

Prága. Jan Kavan volt cseh külügyminiszter és az ENSZ-közgyűlés elnöke időhiányra hivatkozva lemondott az európai konventbeli képviselőségéről. A közszolgálati cseh televízió vasárnap éjjeli vitaműsorában Kavan elmondta, döntéséről már július 30-án levélben tájékoztatta Vladimír Špidla kormányfőt.

Prága. Jan Kavan volt cseh külügyminiszter és az ENSZ-közgyűlés elnöke időhiányra hivatkozva lemondott az európai konventbeli képviselőségéről. A közszolgálati cseh televízió vasárnap éjjeli vitaműsorában Kavan elmondta, döntéséről már július 30-án levélben tájékoztatta Vladimír Špidla kormányfőt. Csehországnak az EU-konventben három képviselői mandátuma van. Miután Kavant megválasztották az ENSZ-közgyűlés elnökévé, a cseh sajtó megkérdőjelezte, hogy Kavan, aki ráadásul még parlamenti képviselői is, megfelelő módon el tudja-e látni egyszerre mind a három tisztségét. (kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?