<p>Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre.</p>
Katonanőre támadt egy szír férfi Röszke közelében, letartóztatták
Szanka Ferenc közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják.
A gyanú szerint a férfi - akit Németországban az eddigi adatok szerint menekültként vettek nyilvántartásba - a magyar- szerb határon felállított kerítésen keresztül átjutva kívánt Szerbiába jutni Röszke külterületén csütörtök este, úti célja Törökország volt.
A férfit észrevette a három társával szolgálatot teljesítő őrvezető nő, aki egy kicsit eltávolodott kollégáitól. Ekkor a gyanúsított egy közel egy méteres, kihegyezett akáckaróval, azt a feje fölé emelve rátámadt a sértettre, mintegy 15 méter távolságból felé közeledve. Ezt észrevették a katona járőrtársai is, akiknek egy méterre a sértettől sikerült megállítaniuk a szír férfit, és így megakadályozták a támadás befejezését.
A nyomozási bíró a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős - mondta a csoportvezető ügyész.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.