Katonai segítséget kér a NATO-tól és az EU-tól az ukrán külügyminiszter

Berlin |

<p>Katonai támogatást kért országa számára az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz a NATO-tól és az Európai Uniótól az ukrán külügyminiszter.</p>

A Deutschlandfunk német rádióállomásnak adott, vasárnap elhangzó nyilatkozatában Pavlo Klimkin annak a nézetnek adott hangot, hogy a nyugati katonai szövetség részéről új stratégiára van szükség Ukrajnával kapcsolatban,

Klimkin szerint a NATO-nak és az EU-nak fontolóra kell vennie, hogy milyen lépéseket tehetnek, illetve tesznek akkor, ha - mint fogalmazott - megszegik a szabályokat, amint azt a Krím félsziget annektálása, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták támogatása bizonyítja.

A hírügynökségek által szombat éjszaka előzetes ismertetett interjúban Klimkin hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyértelműen katonai támogatást kér. Szükség van a katonai támogatásra, mert az megkönnyíti az ukrán haderő számára, hogy fellépjen a szeparatisták ellen - fogalmazott a miniszter, aki utalt arra is: az ország gazdaságilag és pénzügyileg rendkívül nehéz helyzetben van, ezért a most szükséges katonai segélyt csak később tudja visszafizetni. 

Az általa említett új stratégiával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy  szeptemberi csúcstalálkozóján a NATO elfogadja azt. A stratégia részeként említette a politikai támogatást, a katonai segélyt, a reformok segítését, továbbá támogatást olyan területeken, mint a terrorizmus elleni harc vagy a kiberbiztonság.

Az ukrán külügyminiszter Berlinben tartózkodik, ahol vasárnap orosz, továbbá német s francia kollégájával találkozik. Szombat késő este vált ismertté a német fővárosban, hogy Petro Porosenko ukrán elnök a jövő hétre kijevi látogatásra hívta meg Angela Merkel kancellárt. A kancellár szóvivője szerint jelenleg tanulmányozzák a meghívást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?