Katasztrófa fenyeget

Jeruzsálem/New York/Gáza. Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter szerint kormánya talál majd más tárgyalópartnert Jasszer Arafat palesztin elnök helyett. Közben Izrael több helyütt is indított újabb katonai akciókat, a halottak számáról eltérő jelentések érkeztek.

Ben Eliezer a Háárec című lapnak azt mondta, az Arafattal való szakítás után várhatóan felbukkannak majd a palesztinok soraiban olyanok, akik hajlandók tárgyalni Izraellel a függőben lévő kérdésekről. „Arafat immár játékon kívül van. Nem változtatta meg álláspontját a terrorizmusról és az erőszakról” – tette hozzá.

Palesztin kórházi források szerint a Szalfit ciszjordániai falu elleni tegnapi izraeli harckocsi-támadásban hat palesztin rendőr vesztette életét. A szerdai öngyilkos merényletekkel szembeni megtorlásul az izraeli hadsereg 20 személyt tartóztatott le Szalfitban és tízet az izraeli fennhatóság alatt álló Durában. Aszija as-Samilijában további 13 palesztint vettek őrizetbe. Az izraeli hadsereg csak öt halálos áldozatot ismert el. A Palesztin Hatóság tegnap mészárlásnak nevezte az izraeli hadsereg behatolását és hat palesztin rendőr megölését Szalfit faluban. Nabíl Abu Rudeina, Arafat tanácsadója szerint az izraeliek folytatják az eszkalációt, amely megtorpedóz minden nemzetközi, egyebek közt amerikai erőfeszítést, hogy helyreálljon a béke a térségben. Rudeina figyelmeztetett arra, hogy katasztrófa fenyegeti a térséget, ha ez a folyamat tartóssá válik.

Simon Peresz izraeli külügyminiszter szerint Arafatnak még nincs vége – ellentétben azzal, amit Ariel Saron kormányfő állít. Peresz szerint az sincs kizárva, hogy az Arafat ellen indított katonai akció csak megerősíti pozícióját a palesztin nép körében, a Közel-Keleten és Európában. Megjegyezte: a palesztin vezető „megfizetett tévedéseiért”. Peresz, aki az izraeli kabineten belül ellenezte az Arafattal való szakítást, óva intett attól, hogy száműzetésbe kényszerítsék a palesztin elnököt, mint ahogy azt a kormány szélsőjobboldali szárnya követeli. „Ha elűzzük Arafatot, gondjaink lesznek az arab világgal. Egyiptom és Jordánia megszakítaná velünk a kapcsolatot” – figyelmeztetett Peresz.

Joschka Fischer német külügyminiszter a laekeni EU-csúcs alkalmából kijelentette: a tanácskozáson a legnagyobb figyelem a közel-keleti fejleményekre, az erőszak fokozódására irányult. Saron ama kijelentésére utalva, hogy Arafatot többé nem tekintik tárgyaló partnernek, Fischer leszögezte: a palesztin nép képviseletének kérdését nem lehet egyoldalú nyilatkozatokkal eldönteni. Úgy fogalmazott, hogy a tizenötök továbbra is tárgyalópartnernek tekintik Arafatot, a Palesztin Hatóság elnökét. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?