Katapultálható fekete dobozokkal szerelik fel az Airbus óriásgépeit

<p>Az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat hétfőn bejelentette, hogy vészhelyzet esetén a repülőgépről automatikusan leváló fekete dobozokkal szereli fel legnagyobb modelljeit, az A350-es és A380-as típusú utasszállítókat.</p>

Az Airbus közlése szerint a repülési adatokat és a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő fekete dobozokat felszerelnék egy olyan érzékelővel, amely egy esetleges összeütközés vagy becsapódás előtt automatikusan katapultálná a készülékeket a repülőgépből. A fekete dobozokat feltehetően a géptörzs külső burkolatában fogják elhelyezni.    A légitársaság azután döntött a fejlesztésről, miután 150 emberrel a fedélzetén március 24-én hegyoldalnak csapódott a Germanwings diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf között közlekedő Airbus A320-as típusú repülőgépe. A pilótafülkében lezajlott kommunikációt rögzítő fekete dobozt sérült állapotban találták meg, a második fekete dobozt továbbra is keresik.    Ezzel a technikai újítással egy esetleges légikatasztrófa esetén a fekete dobozok felkutatását könnyítenék meg, valamint azt, hogy a szerkezetek épen maradjanak.    Emellett a polgári repülési hatóságokkal és a megrendelőkkel való egyeztetéseket követően az Airbus úgy döntött, harminc napról kilencven napra emeli fel a víz alatti jeladó (Underwater Locator Beacon/ULB) élettartamát.    Ezenkívül a jövőben gyorsabb adatátvitel várható a szárazföldi irányítók és egy utasszállító között, ha egy gép tervezett útvonalát hirtelen megváltoztatja. Sőt, az esetleges becsapódáskor vagy összeütközéskor a szárazföldi irányítóknak automatikusan vészjelzést küldő szerkezet (Emergency Locator Transmitter/ELT) ezentúl abban az esetben is figyelmeztetést ad, ha út közben bizonyos jelek arra utalnak, hogy a pilótafülke személyzete elvesztette az irányítást a gép felett.    Az Emirates és az Etihades egyesült arab emírségekbeli légitársaságok a franciaországi légikatasztrófát követően hétfőn bejelentették, bevezetik azt a szabályozást, miszerint a pilótafülkében folyamatosan a személyzet legalább két tagjának kell tartózkodnia.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?