Katalóniának már saját külügyminisztere is van, a spanyolok nagyon kiakadtak

Madrid |

<p>Az alkotmánybírósághoz fordul a spanyol kormány amiatt, hogy Katalónia létrehozott egy külügyi kormányzati posztot, azaz lényegében egy saját külügyminisztériumot a függetlenségi céljaik nemzetközi szintű képviseletére - közölte Rafael Catalá igazságügyi miniszter pénteken Madridban.</p>

A tárcavezető a spanyol alkotmány 149. cikkelyére hivatkozott, amely az állam hatáskörébe rendeli a külpolitikai szerepvállalást, és amelyet véleménye szerint ezzel a döntésével megszegett az új katalán kormány. Ezért kérik az alkotmánybíróságtól ennek a minisztériumnak a megszüntetését.

Carles Puigdemont, Katalónia új elnöke január 14-én alakított kormányt, amely 18 hónapos működésre jött létre, mert ennyi idő alatt meg akarják teremteni a Spanyolországtól való elszakadás feltételeit. Ennek érdekében hozták létre a korábban nem létező, külügyi tanácsosi posztot Raül Romeva vezetésével, akinek feladata, hogy támogatást szerezzen külföldön egy önálló katalán köztársaság létrehozásához.

Neus Munté, a katalán kormány szóvivője az igazságügyi miniszter bejelentésére úgy reagált: "nyugodtak vagyunk, mert meg vagyunk győződve, hogy a törvényesség keretein belül jártunk el."

A katalán elszakadási törekvéseiket a spanyol kormány törvény-, illetve alkotmányellenesnek tartja, és az ügyvezető spanyol miniszterelnök szavai szerint minden lehetséges törvényi eszközzel meg fogja akadályozni.

Ebben egy véleményen vannak a szocialista párttal (PSOE), amelynek miniszterelnök-jelöltjét, Pedro Sánchezt kérte fel kedden VI. Fülöp spanyol király az új kormány megalakítására, és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárttal is.

Spanyolország egységét hangoztatja a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) is, de ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a katalánok népszavazáson nyilváníthassák ki véleményüket a kérdésben.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a PSOE és a Podemos közötti véleménykülönbség a katalán függetlenségről akadálya lehet annak, hogy létrejöjjön egy baloldali kormánykoalíció Spanyolországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?