Katalónia (nem csak területi) autonómiája

Mi Spanyolország hivatalos nyelve? Kapásból azt válaszolhatnánk, hogy a spanyol. Ez bizonyos szempontból igaz, ám nem mindegy, hogy egy madridi vagy egy barcelonai átlagpolgártól kérdezzük ezt meg. Az 1978-as spanyol alkotmány szerint ugyanis „az állam hivatalos nyelve a spanyol (...) a többi spanyolországi nyelv szintén hivatalos lehet a megfelelő autonóm közösségekben”. Szükséges tehát hangsúlyozni, hogy az állam hivatalos nyelve legpontosabban a castillano, azaz a kasztíliai. Ha viszont elutazunk Barcelonába, akkor rögtön a repülőtéren látni fogjuk, hogy a kasztíliainak egyáltalán nincs akkora presztízse a katalán autonóm tartományban, mint ahogy például azt Szlovákiában megszokhattuk a szlovák nyelv esetében. A feliratokat ugyanis először katalán, majd angol nyelven olvashatjuk, és csak ezután következik az állam hivatalos nyelve, a kasztíliai. Ez már egy laikusnak is feltűnik, ám még érdekesebb, ha jobban megnézzük például a barcelonai utcaneveket, vagy leülünk megebédelni és elénk teszik az étlapot. Már a latin nyelvekben járatlan embernek is feltűnik a különbség: elsőre a katalán nyelv – szándékosan használtam ezt a szót – nagyon hasonlít a franciához (azaz úgynevezett nyelvi kontinuum, átmenet a spanyol és a francia között). Olyannyira, hogy például madridi – vagy egyszerűbben egy kasztíliai beszélő – visszaadja a katalán nyelvű étlapot, mert nem érti.

E nyelvi modell alapjait a 1979-es Katalán Autonómia Statútum fektette le. Ez rögzíti, hogy a katalán az autonóm tartomány nyelve és a spanyollal együtt hivatalos nyelv. Rendelkezik továbbá arról is, hogy a regionális kormány kötelessége mindkét nyelv hivatalos és nem hivatalos használatát, valamint a két nyelv közötti teljes egyenlőséget biztosítani. Sőt a regionális parlament 1983-ban elfogadott jogszabálya szerint a kormány, valamint a regionális és helyi közigazgatási szintű szervek hivatalos nyelve a katalán. Az oktatás területén a törvény célja mindkét hivatalos nyelv ismerete, ám az oktatás nyelvének a katalánt jelöli meg. A törvény ugyanakkor elismeri a gyermek választási jogát, hogy általános iskolai oktatásban anyanyelvén részesüljön. Mindezek alapján kissé furcsának tűnhet, hogy a katalánok saját népüket nemzetnek tekintik, míg a spanyol alkotmány megfogalmazása szerint a katalán a spanyol „nemzeten” belüli „nemzetiség”. Vigyázat, nem kisebbség, ez ugyanis az általánosan elfogadott szemlélet szerint nincs Spanyolországban (leszámítva talán a helyi cigány vagy lengyel közösségeket). Persze azon is elgondolkozhatunk, hogy egy hatmilliós közösség kisebbségnek tekinthető-e. Hiszen az 1991-es népszavazási adatok alapján az ottani lakosok 93,8 százaléka érti a katalán nyelvet, 68,3 százalékuk beszéli, 67,6 százalékuk olvassa, 39,9 százalék pedig írja. Az Európai Parlament 1990. december 11-én elfogadta az „(Európai) Közösségen belüli nyelvek helyzetéről és a katalán nyelvről” szóló határozatot, amely elismeri a katalán nyelvet és ugyanakkor javasolja, hogy ezt az idiómát is foglalják bele az Európai Bizottság (EB) intézményeinek bizonyos akcióterveibe.

Nem volt azonban mindig ilyen jó a helyzet. Bár a katalánt 1931 és 1939 között ismét a hivatalos nyelvek közé emelték – gyakorlatilag kétszáz év után –, ám a polgárháború után megtiltották a használatát. Negyven évnek kellett eltelnie, amíg 1976-ban megjelent az első katalán nyelvű napilap, az Avui (Ma), majd két év múlva megjelent a Regio 7, egy év múlva pedig a Punt Diari (szabad fordításban Napi Téma). Érdekes módon a kilencvenes évek közepéig a katalán nyelvű sajtó csupán a piac 10-15 százalékát tudhatta magáénak a tartományban. Hirtelen változást hozott az El Periódico spanyol lap katalán mutációjának a megjelenése 1997-ben. A Katalóniában megjelenő sajtó 42 százaléka ma már katalán nyelvű. A televízióállomások között kettő is – a TV3 és a Canal 33 – kizárólag katalán nyelven közvetít, habár a reklámok körülbelül tíz százalékát kasztíliai nyelven sugározzák. Érdekes módon a tartományi kormány által üzemeltetett Catalunya rádiót a hallgatók többsége pártatlannak tartja, az ellenzék ugyanis nagyon erős és azonnal rámutat a részrehajló híradásokra.