Katalán elnök: illegális puccsal távolítottak el

Madrid |

<p>Carles Puigdemont szerint a spanyol állam illegális puccsal távolította el posztjáról. A leváltott katalán elnök erről a Catalunya Radionak adott, Brüsszelben rögzített interjúban nyilatkozott kedden.</p>

"Mindannyian tudjuk, hogy börtönben végezhetjük, ha engedélyezik a kiadatást. Készen állunk erre, ha kiadnak bennünket" - fogalmazott a katalán politikus a beszélgetésben, amelyben részt vett egykori kormánya szintén Brüsszelben tartózkodó négy tagja is.

Mint mondta, ők maguk nem akarták elkerülni a felelősséget, szerinte ezt igazolja, hogy önként mentek el a belga hatóságokhoz, miután Spanyolország kiadta az európai elfogatóparancsot velük szemben.

Hangsúlyozta, hogy ügyükben készek elmenni a végsőkig, és a nemzetközi bíróságokhoz fognak fordulni.

Carles Puigdemont bírálta az európai uniós intézményeket, amelyek szerinte "közömbösek" ebben a kérdésben. "Európának nem lehetnek politikai foglyai, nem lehet egy legitim kormány börtönben vagy száműzetésben" - érvelt.

Hozzátette: a téma nemzetközi szintre emelése segít azokon a volt kormánytagokon, akik börtönben vannak, és akiknek emberi jogait szerinte megsértik.

Megismételte, hogy a katalán függetlenségi pártoknak közösen kellene indulniuk a december 21-i katalán parlamenti választásokon. "Egységesnek kell lennünk a spanyol állam agressziójával szemben" - jegyezte meg.

A katalán választási együttműködések bejelentésének határideje kedden éjfélkor jár le.

A katalán politikusok több mint egy hete tartózkodnak a belga fővárosban, és nem jelentek meg a madridi központi büntetőbíróságon ahova azért kaptak idézést, mert spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást ellenük.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A leváltott katalán kormány 14 tagja közül nyolcan előzetes letartóztatásban vannak.

Katalán polgármesterek a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték

A közel kétszáz katalán polgármester az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületei előtt található téren gyülekezve kijelentette: azt akarják elérni, hogy Brüsszel meghallgassa a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése mellett.

Szomorúnak nevezték, hogy 2017-ben, az Európai Unió demokratikus országában előfordulhat egy legitim kormány tagjainak bebörtönzése és az, hogy szabadon választott vezetőikkel egy másik országban kénytelenek találkozni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"293569","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP illusztrációs felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A polgármesterek teljes támogatásukról biztosították Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és korábbi kabinetje négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagját. 

Az önkormányzati képviselők  a belga fővárosban az öt katalán politikussal is találkozót terveznek, ezen megbeszélést folytatnak a Katalóniában kialakult helyzetről, a spanyol rendőrség fellépéséről, a további jogi és politikai lehetőségekről. Elmondásuk szerint az egynapos találkozó alkalmával megvitatják a spanyol alkotmány 155-ös cikkét, amelyre hivatkozva Madrid feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat.

Lapinformációk szerint a spanyol ügyészség száznál is több katalán polgármester ellen tervez eljárást indítani, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a leváltott katalán kormányzattal az október 1-jén tartott függetlenségi népszavazás megszervezésében.

Kedden Spanyolország észak-keleti régiójának függetlenségét ellenző katalán vállalkozók szövetsége is találkozót szervezett Brüsszelben. Az egybegyűltek az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseiket követően kijelentették, Katalóniának nincs szüksége "rendbontásra".

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét.

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Vasárnap feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?