Karanténban van az amerikai vezérkari főnökök és a katonai csúcsvezetők jó része

Fehéz Ház k

Karanténban van az amerikai vezérkari főnökök és a katonai csúcsvezetők jó része – jelentette be Jonathan Hoffman, a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) szóvivője kedden este.

A tárca közlése szerint Charles W. Ray admirálisnak, az amerikai parti őrség parancsnok-helyettesének vírustesztje pozitív lett, és ezért mindenki, aki kapcsolatba került vele, karanténba vonult. A parti őrség közleménye szerint az admirális fertőzésének enyhe tünetei vannak.

Karanténban van Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, a helyettese, John Hyten tábornok, és önkéntes karanténba vonultak a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő parancsnokai is. Ugyancsak elkülönítette magát Paul Nakasone, a kiber-parancsnokság vezetője.

Hoffman szóvivő szerint nem tudni, hogy a parti őrség helyettes parancsnoka hol fertőződhetett meg. Kedden valamennyi, már karanténba vonult katonai vezetőn elvégezték a koronavírustesztet, de eddig mindegyik negatív lett, és senkin nem is jelentkeztek a fertőzés tünetei.

A legfelsőbb katonai vezetők körében eddig senki nem fertőződött meg, jóllehet az amerikai aktív és tartalékos haderőnél eddig több mint 47 ezer katonánál diagnosztizálták a vírusfertőzést, 625 katona kórházi kezelésre is szorult, és nyolcan belehaltak a fertőzés szövődményeibe.

„Járvány tört ki a Fehér Házban”

Koronavírusos lett a Fehér Ház egy további munkatársa, Stephen Miller tanácsadó – jelentette be kedden Kayleigh McEnany, az elnöki rezidencia szóvivője.

Tájékoztatása szerint Miller már öt napja önkéntes karanténban dolgozott, amikor bebizonyosodott, hogy megfertőződött. A tanácsadó jól van – mondta a szóvivő a Fox News televíziónak, majd hozzátette: „nyilvánvaló, hogy járvány tört ki a Fehér Házban”.

A ragály elleni védekezést az elnöki rezidencián ugyanakkor a védelmébe vette.

Ami a Fehér Ház „urát”, a koronavírussal szintén fertőzött Donald Trump elnök állapotát illeti, a keddi vizsgálatok szerint ő is jól van, állapota tovább javult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?