Karácsonyi vásárban akart robbantani egy 12 éves fiú

Ludwigshafen |

<p>Robbantásra készült a ludwigshafeni karácsonyi vásárban egy 12 éves fiú igazságügyi és biztonsági források szerint, és tettét csak az hiúsította meg, hogy a házilag készített pokolgép nem lépett működésbe - adta hírül a Focus című német hetilap pénteken megjelent számában.</p>

A november 26-án tervezett bűncselekmény hátteréről és a felhasznált vegyi anyagok veszélyességéről nincsenek pontos ismeretek. 

A támadásra készülő, iraki gyökerekkel rendelkező fiú 2004-ben született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben.

A nyomozók úgy vélik, hogy az "erőteljes vallási radikalizálódáson átesett" fiút az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egy ismeretlen tagja bujtotta fel vagy utasította a tett elkövetésére.

A Focus információi szerint csak azért nem történt nagy baj, mert nem gyulladt be a házilag készített robbanószerkezet. A sikertelen kísérlet után a fiú a hátizsákba rejtett pokolgépet a városháza melletti bozótosban helyezte el. A gyanús csomagra egy járókelő figyelt fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A veszélyesen robbanékony elegy egy részét szakértők felügyelete mellett felrobbantották - írta a Focus. 

Korábbi híradások arról szóltak, hogy a robbanószerkezet tűzijátékokból és csodagyertyákból kinyert anyagokból készül, amelyek bár gyúlékonyak, nem robbantak volna fel.

A Focus tudomása szerint a karlsruhei ügyészség "állam elleni súlyos bűncselekmény" gyanúja miatt nyomoz, azonban a gyanúsított kiskorúsága miatt az eljárást valószínűleg megszüntetik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?