Kanadában már hatmillió hektár erdő égett le, mindenütt romlott a levegő minősége

Kanada erdőtűz k

Január óta hatmillió hektár erdő égett le Kanadában, ami 18-szor nagyobb terület, mint az elmúlt tíz év átlaga – számolt be az ottawai kormány, amely hétfőn óvatosságra szólított fel a levegőminőség romlása miatt országszerte.

Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta, „a kanadaiak az erdőtüzek soha nem látott mértékű hatásaival néznek szembe, és ami a legaggasztóbb, hogy a szezon csúcspontját valószínűleg még hetekig nem érik el”. Hozzátette, hogy „ez tényleges hatással van a fizikai és mentális egészségünkre”.

Azt is mondta, hogy az országban összesen 423 erdőtűz van folyamatban, ezek fele ellenőrizetlenül tombol.

Idén már több mint százezer embernek kellett elhagynia lakhelyét az erdőtüzek miatt.

Theresa Tam kanadai tisztifőorvos arra figyelmeztetett, hogy a sok szennyezőanyag, különösen a füstben lévő finom részecskék jelentik a legnagyobb veszélyt az egészségre.

A hatóságok a tüzek füstje által súlyosan érintett területeken olyan központokat nyitottak meg, amelyekben megszűrik a levegőt. Egyben azt javasolják, hogy az emberek korlátozzák a kirándulásokat és viseljenek maszkot a szabadban.

Keddtől újabb hőhullám fogja érinteni Kanada keleti részének, különösen Québecnek egy részét. Jóval az átlagosnál magasabb hőmérséklet várható, különösen az erdőtüzek által érintett területeken.

Kanada, amely földrajzi fekvésénél fogva gyorsabban melegszik, mint a bolygó többi része, az elmúlt években egyre gyakrabban küzd szélsőséges időjárási jelenségekkel az éghajlatváltozás miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?