Kameruni túszokat ölt meg a Boko Haram

Yaounde |

<p>Megölte a Boko Haram nigériai terrorszervezet annak a busznak a 12 utasát, amelyet a szomszédos Kamerun területéről rabolt el - közölték tanúkra hivatkozó források kedd hajnalban.&nbsp;</p>

A nigériai iszlamista szervezet - amely ellen a térség államai nemzetközi hadműveletre készülnek - egyre többször hajt végre támadásokat a szomszédos országokban. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északkeleti részén, és támadásai mindennaposak a térségben. A szervezet csak tavaly mintegy tízezer embert gyilkolt meg.     Nigéria, valamint Csád, Kamerun, Niger és Benin a múlt hét végén megállapodott, hogy 8700 fős közös regionális erőt állít ki a Boko Haram elleni harcra. A nigeri parlament ezt a döntést hétfő este egyhangúlag jóváhagyta.    Nigerben az iszlamisták több támadást hajtottak végre, amióta az ország vezetése jelezte, hogy segít a Boko Haram elleni fellépésben.    Kamerunban a terrorszervezet már korábban is többször lecsapott, és támadásainak civil áldozatai is voltak.     A vasárnap este elrabolt buszon összesen 20 utas volt. Közülük a 12 férfit megölték, a nyolc nőt viszont szabadon engedték (bár hármukat egészen Nigériáig magukkal hurcolták). Ez az elengedett nőkre hivatkozó sajtójelentésekből derül ki.     Nigéria vezetése még vasárnap közölte, hogy az iszlamista terrorcsoport elleni fellépés miatt hat héttel elhalasztja a parlamenti és elnökválasztást, így azokat március 28-án rendezik meg. A kormányzat azt is hangoztatta, hogy az elhalasztott választásokig leszámol a Boko Harammal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?