Kalózok elraboltak két amerikai tengerészt a nigériai partok közelében

Abuja |

<div>Kalózok megtámadtak egy amerikai kereskedelmi hajót Nigéria partjainál, és elraboltak a fedélzetéről két tengerészt, a hajó kapitányát és főgépészét - közölték csütörtökön amerikai védelmi tisztségviselők.</div><div>&nbsp;</div>

Két - meg nem nevezett - biztonsági forrás arról számolt be, hogy az amerikai zászló alatt hajózó, C-Retriever elnevezésű tankhajót szerda korán reggel támadták meg. A híreket a brit AKE biztonsági cég is megerősítette.    A 67 méter hosszú teherszállító egy amerikai társaság, az Edison Chouest Offshore tulajdonában áll, azonban a vállalatot egyelőre nem sikerült megszólaltatni.    Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelenleg együtt dolgozik az ügyön. Egy másik forrás azt mondta, hogy az amerikai tengerészgyalogság rendelkezik egy kisebb kiképzőközponttal a térségben, azonban azt nem tudni, hogy az egység részt fog-e venni az akcióban.    Az amerikai haditengerészet együttműködik a helyi hatóságokkal a tengeri rablások elleni küzdelemben, valamint az ezzel kapcsolatos információk megosztásában.     Ray Mabus haditengerészeti miniszter augusztusi afrikai látogatása során lehetséges "tűzfészeknek" nevezte a térséget és elmondta: szorosan együttműködnek Gabonnal, Sao Tomé és Príncipével, Ghánával, valamint Szenegállal a kábítószer-, ember- és fegyvercsempészet elleni küzdelemben.    Más helyszínekkel ellentétben a nigériai partok közelében az idén harmadával nőtt a kalóztámadások száma, az utóbbi években aggasztó méreteket öltött a kalózok aktivitása a nyugat-afrikai Guineai-öbölben.    Az Afrika szarvának nevezett régió kalózvizein közlekedő hajók fedélzetén ma már fegyveres őrök vannak, de a nyugat-afrikai térségben ez még nem annyira elterjedt, így a hajók személyzete ott általában nem rendelkezik számottevő fegyverzettel.    A hajókat általában rakományukért - leginkább a szállított üzemanyagért - támadják meg, és ennek megszerzése után az elrabolt tengerészeket rendszerint szabadon engedik, noha az emberrablás is jövedelmező tevékenység a bűnözők számára a deltavidéken, amely Afrika legnagyobb energiaipari központja.    Kedden a fegyveres erők három tagja vesztette életét, amikor fegyveres rablók megtámadtak egy építőmunkásokat szállító hajót Nigériában.    Külföldi cégek több mint 50 éve termelnek ki kőolajat a Niger deltájában. Noha ebből a nigériai kormánynak is több milliárd dollár haszna származik, a deltavidék lakossága nagy szegénységben él. Az országrészben 2006-ban felkelés tört ki, amelyet közvetlenül az robbantott ki, hogy szélsőségesek és köztörvényes bűnözők felrobbantottak több vezetéket, és külföldi munkásokat raboltak el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?