Kadhafi: Líbiában maradok a "forradalom vezetőjeként"

Tripoli |

<p>Moammer Kadhafi líbiai vezető, akinek hatalmát példa nélküli lázadás fenyegeti, kedden kijelentette, hogy a "forradalom vezetője" marad hazájában, és hangsúlyozta: nincs hivatalos tisztsége, amelyről lemondhatna.</p>

Az észak-afrikai országot közel 42 éve vezető Kadhafi a televízióban közvetített beszédében kijelentette, hogy nem hagyja el Líbiát, inkább hazájában mártírhalált fog halni.  Felszólította a hadsereget és a rendőrséget, hogy vonja ellenőrzése alá a helyzetet.
Dacos hangvételű, de zavaros beszédében "patkányoknak és zsoldosoknak" titulálta a hatalma ellen fellázadt tüntetőket, akik - mint fogalmazott - a líbiai törvények szerint halálbüntetést érdemelnek. A tiltakozókat a (pekingi) Tienanmen térihez hasonló visszavágással fenyegette meg. Felszólította egyúttal a híveit, hogy szerdán vonuljanak ki az utcára, ezzel fejezve ki, hogy támogatják őt.
A Kadhafi távozását követelő tüntetők oldalára átállt katonák, szemtanúk arról számoltak be, hogy Kadhafi harckocsikat, harci repülőgépeket és zsoldosokat is bevet uralma fenntartása érdekében.
Egy Líbiából Egyiptomba menekült fiatalember, aki al-Bayda városban részt vett a rezsim megdöntésére szervezett megmozdulásokban, azt állította, hogy franciául beszélő, csádi, marokkói és tunéziai zsoldosok harcolnak Kadhafi oldalán.
A kelet-líbiai Tobruk városában szórványos robbanások hallatszottak, legfrissebb jeleként annak, hogy gyengül Kadhafi ellenőrzése a kőolaj- és fölgázexportőr ország felett. A tüntetők oldalára átállt Hani Szaad Mardzsaa őrnagy úgy nyilatkozott, hogy az ország valamennyi keleti régiója kikerült Kadhafi uralma alól, s az említett térségben a katonaság átállt a lakosság mellé. "Kéz a kézben haladnak" - mondta.
"Kadhafi fiának az a kijelentése, hogy polgárháborús helyzet van az országban, valahol lefedi az igazságot" - mondta az MTI-nek adott interjújában Dr. Marton Béla, Magyarország líbiai nagykövete. Közölte, hogy tudomása szerint hétfőn minden magyar munkavállaló elhagyta az észak-afrikai országot.
A követség információi szerint Líbiában összesen 60-100 magyar vagy magyar kötődésű, például vegyes házasságból született ember él, többségük líbiai családokban. Közülük körülbelül 12-15-en tartózkodtak Líbiában a munkájuk miatt, ők hétfőn menetrend szerinti légi járatokkal elhagyták az országot.  
Közben New York-ban összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a mind véresebb káoszba süllyedő Líbia helyzetét; a testület először foglalkozik az arab világon végigsöprő tiltakozáshullámmal, amely már a hatalomból való távozásra késztette az országát egyaránt régóta vezető tunéziai és az egyiptomi elnököt.
Független nemzetközi vizsgálatot sürgetett kedden a líbiai erőszakról Navi Pillay. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben lehetségesnek mondta, hogy a kormányellenes tüntetők elleni támadások kimerítik az emberiesség elleni bűntettet. Az emberi jogok megsértésének azonnali megfékezését követelte, elítélve azt, hogy a hírek szerint Líbiában gépfegyvereket, mesterlövészeket, harci repülőgépeket vetnek be polgári személyek ellen. "Az a hidegvérűség, amellyel a líbiai hatóságok és zsoldosaik éles lőfegyverrel lövik a tüntetőket, megengedhetetlen" - hangsúlyozta Pillay.
Az Arab Liga kedd délután rendkívüli ülést tart az egyiptomi fővárosban, hogy megvitassa a Kadhafi-rendszer elleni felkelést. A megbeszélést nagyköveti szinten tartják, helyi idő szerint  kora este.  
Az Iszlám Konferencia Szervezete elítélte, hogy Líbiában a biztonsági erők túlzott erőszakot vetettek be a népfelkelés elfojtására. Irán elítélte az ártatlan emberek legyilkolását Líbiában, egyben követelte a nemzetközi közösségtől, hogy avatkozzon közbe - jelentette be kedden Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő. Kína "nagyon aggódik" a líbiai helyzet miatt, és kormánya ígéri, hogy megvédi az országban dolgozó állampolgárait és működő vállalkozásait - hangzott el a kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján. A líbiai partokhoz vezényelnek a brit fregattot is - jelentették be Londonban.

(Frissítve: 18:10)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?