Juncker: Romániának tovább kell lépnie a korrupció elleni harcban

Brüsszel |

<p>Romániának előre kell haladnia a korrupció elleni harcban, nem szabad visszalépnie - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai nyilatkozatában.</p>

Leszögezte, hogy az Európai Bizottság komoly aggodalommal figyeli a korrupció helyzetének romániai alakulását.

Úgy fogalmazott: "a korrupció elleni harcban elért eredmények visszafordíthatatlansága alapvetően fontos" az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy lezárhassa az úgynevezett együttműködési és értékelési mechanizmus (CVM) keretében figyelemmel követett reformfolyamatok vizsgálatát.

Juncker utalt az uniós bizottság Romániáról múlt héten közzétett országjelentésére, amely elismerte a korrupció elleni küzdelem területén elért eredményeket. A jelentéstevők ugyanakkor nyilvánvalóvá tették azt is, hogy minden olyan lépés, amely aláássa ezt a folyamatot, gyengíti az eddigi intézkedések hatásait, vagy szűkíti a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények körét, és hatással lesznek a jövőbeli jelentésekre is - húzta alá a bizottsági elnök.

Bukarest kedden azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a bűnügyi perrendtartást. A február elsejei hatállyal érvénybe lépett rendelet a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán. A döntést Románia-szerte tüntetésekkel fogadták.

Az ország a 2007-es európai uniós csatlakozásakor vállalta, hogy az igazságszolgáltatásában tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság az együttműködési és értékelési mechanizmus keretében követi figyelemmel, és következtetéseiről rendszeresen országjelentéseket tesz közzé.

Románia számára azért is fontos a CVM lezárása, mert több uniós tagállam ettől tette függővé felvételét a schengeni térségbe. Az eredeti menetrend szerint Romániának 2011-ben kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli övezethez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?