Jozef Roháč tagadja bűnösségét

Budapest |

<p>Tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni Jozef Roháč a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden megkezdődött büntetőperben a vádirat ismertetése után.</p>

A tárgyalás rendkívüli sajtóérdeklődés és biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg, a szlovák televízió is megjelent. A büntetés-végrehajtás tucatnyi géppisztolyos őre vigyázza a golyóálló mellényt viselő Roháčot, aki a vád szerint 1997-ben ismeretlen társaival megkísérelte felrobbantani Seres Zoltán vállalkozót. A vádlott arcát maszk takarta el, amikor a kommandósok a tárgyalóterembe kísérték, azt csak a tárgyalás idejére vették le róla.

Az iratismertetésből kiderült, hogy Roháč korábban a nyomozás során a magyar rendőrségen se tett érdemi vallomást a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatban, de beszámolt egyebek mellett arról, hogy "a szlovák titkosszolgálat és a maffia elől rejtőzött".

A tárgyalás az iratismertetés után tanúk meghallgatásával folytatódik.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaéléssel vádolja Roháčot. A vád szerint a szlovák állampolgárságú férfi 1997 júniusa előtt távirányítású robbanószerkezetet készített, hogy annak felrobbantásával megölje Seres Zoltánt. A szerkezetet elhelyezték az autón, de az leesett a mágnesek gyengesége miatt, így meghiúsult a gépkocsi felrobbantása.

Jozef Roháčot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták rendőrök. Ekkor derült ki, hogy ellene a magyar illetékesek európai elfogatóparancsot adtak ki. Roháčot 2009 februárjában adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt, de neve felmerült az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekményekkel kapcsolatban, így a budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.

Szlovákiában Michal Kovác volt szlovák államfő fiának elrablásával hozzák kapcsolatba Roháčot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?