Jozef Roháč a némát játssza a cseh rendőrök előtt

Pozsony/Prága |

<p>A cseh rendőrség meggyőződése, Prágában a kilenc éve körözött, több gyilkossággal és néhány bombamerénylet előkészítésével gyanúsított Jozef Roháčot tartóztatták le. Egy bulvárlapnak tegnap Roháč fia azt nyilatkozta: az alvilágban Patkány néven ismert apja már régen halott.</p>

A rendőrség szerint hazudik. A múlt hét végén Prágában letartóztatott férfi személyazonosságát tíz óra elteltével sikerült megállapítaniuk, s a hatóságok szerint kétség nem fér hozzá, hogy Roháčról van szó.
A tettest múlt szombaton kilenc év után, egy véletlenszerű közúti ellenőrzés során tartóztatták le -azért bukott le, mert részegen ült volán mögé, és a forgalommal szemben haladt. Fia mégis azt állítja, apja már régen halott. Az idén 52 éves Roháčot éveken át nem látta senki. Léván élt, a helyi lakosok szerint rágalmazással és zsarolással kezdte, később állítólag bombamerényleteket készített elő Magyarországon, ahol életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti. „Meggyőződésem, hogy nem őt fogták el, mert már régen halott. Minden, amit róla beszélnek, csupán találgatás. Mindenki, aki ismeri, tudja, hogy ilyen bűncselekményeket soha nem lett volna képes elkövetni“ - nyilatkozta ifjabb Roháč. Ugyanakkor hozzátette, apját gyakorlatilag nem ismeri, mert élete nagy részét rács mögött töltötte.
A cseh rendőrség szerint viszont nem kérdéses, ki ül a prágai Pankrác egyik cellájában. „Egészen biztosak vagyunk benne, hogy Jozef Roháčról van szó. Azonosságát a schengeni adatbázis és olyan források segítségével ellenőriztük, amelyekről jelenleg nem szeretnék bővebben nyilatkozni“ - tájékoztatott Iva Knolová, a cseh országos rendőr-főkapitányság szóvivője. Állítása szerint a letartóztatott továbbra sem kommunikál a rendőrséggel, szombati letartóztatása óta egyetlen kérdésükre sem válaszolt.
A most horogra került Jozef Roháčot egyébként a magyar hatóságok azzal gyanúsítják, hogy köze volt a hírhedt Aranykéz utcai robbantáshoz. A Népszabadság értesülései szerint Vladimír Mečiar miniszterelnöksége idején a Szlovák Információs Szolgálat védelme alatt állt. Mindeddig nyilvánosan a rendőrség nem nevezte Roháčot az „Aranykéz utcai robbantónak“, noha évek óta nyílt titok volt, hogy őt és bandáját gyanúsítják az 1998. július 2-án négy ember halálát és harminc személy sérülését okozó robbantással. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?