Jogszerű bánásmódot követel a guantánamói foglyok számára 150 ezer amerikai aláíró

Washington |

<p>A guantánamói fogolytábor lakóit vagy haza kell engedni, vagy jogszerű módon bíróság elé kell állítani - ezt a Barack Obama elnök elé terjesztett követelést már 150 ezer ember írta alá az Egyesült Államokban - írta szombaton az AFP.</p>

 

A francia hírügynökség szerint az aláírók segélykiáltásként fogalmazták meg követelésüket: "Engedjétek szabadon, küldjétek haza őket, vagy bízzátok őket az igazságszolgáltatásra!".     A kubai területen lévő amerikai támaszponton kialakított fogolytábort tizenegy évvel ezelőtt hozták létre George W. Bush volt elnök utasítására. Ott a rendkívül veszélyesnek nyilvánított terroristákat tartják fogva, mégpedig sokkal szigorúbb szabályok szerint, mint amilyeneket az amerikai fegyházakban alkalmaznak. Az amerikai közvéleményben már korábban is voltak fenntartások a guantánamói táborban alkalmazott drákói szigor jogszerűségével kapcsolatban, de az utóbbi hónapok eseményei növelték a felháborodást.    A támaszponton 166 embert tartanak fogva, többségüket úgy, hogy vádat sem emeltek ellenük. Februárban néhányan éhségsztrájkba léptek, azóta százra emelkedett a számuk. Samuel House, a kubai területen működő amerikai katonai bázis szóvivője egy héttel ezelőtt közölte ezeket a "hivatalos" adatokat, bár egyes jogvédő szervezetek úgy tudják, hogy most már mintegy 130 ember tiltakozik önként vállalt koplalással.     A Pentagon ugyan cáfolja ezt az utóbbi állítást, annyit viszont elismer, hogy jelenleg huszonhárom embert vetettek alá kényszertáplálásnak, hármat pedig kórházban ápolnak. Nemrég a fogolytábor egyik részlegében erőszakba is torkollott az őrök és a foglyok szembenállása: a foglárok gumilövedékekkel fékezték meg a rabokat, akik tiltakoztak az ellen, hogy magánzárkákba helyezzék át őket.     Az egyik rab vallomása szombaton nyilvánosságra került. Az afgán származású fogoly - akit azzal a gyanúval tartanak rács mögött, hogy al-Kaida terrorszervezet "robbantási szakértője" - az egyik bírósági kérvényében megerősíti, hogy az éhségsztrájk azért kezdődött, mert indokolatlanul tüzetes motozásnak vetették alá a táborlakókat, és az őrök tiszteletlenül bántak a koránjaikkal (muszlim szent könyveikkel) a cellák ellenőrzésekor.      "Láttam embereket a halál szélén, akiket kényszertáplálásra hurcoltak el, láttam embereket vért öklendezni, kórházba szállítani, láttam eszméletüket vesztett, tehetelenné, kimerültté vált személyeket" - olvasható a fogoly által írt kérvényben.     Barack Obama kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján elismerte, hogy meglepte a guantánamói rabok éhségsztrájkja. Elmondta, hogy a börtönhatóságokat a fogva tartással kapcsolatos eljárások felülvizsgálására utasította. Az elnök megismételte álláspontját, hogy nincs szükség a guantánamói fogolytábor fenntartására, és ígéretet tett rá, hogy újabb erőfeszítéseket tesz bezárása érdekében. Újfent hangot adott meggyőződésének, hogy a szövetségi polgári bíróságok rendszere alkalmas a megfelelő igazságszolgáltatásra a terrorizmussal vádolt személyek esetében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?