Jogilag nincs értelme a görög népszavazásnak

London |

<p>A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint a görög kormány által a hivatalos hitelezők javaslatairól kiírt népszavazásnak jogilag nincs értelme.</p>

Christine Lagarde a BBC televíziónak adott, vasárnap hajnalban sugárzott nyilatkozatában kifejtette: a Görögországnak összeállított európai pénzügyi segélyprogram június 30-án lejár, így a jövő hét végi referendum jogi értelemben olyan javaslatokról és pénzügyi mechanizmusokról szólna, amelyek akkor már nem lesznek érvényben. Lagarde kiemelte azt is, hogy kedden, washingtoni idő szerint 18 órakor esedékessé válik 1,6 milliárd eurónyi görög adóssághányad törlesztése is az IMF-nek. Ezzel a pénzzel Görögország a valutaalapon keresztül az egész nemzetközi közösségnek tartozik, beleértve olyan országokat, amelyeknek életszínvonala jóval elmarad Görögországétól - hangsúlyozta az IMF vezetője. Hozzátette: nagyon reméli, hogy Athén teljesíti ezt a törlesztési kötelezettségét. Ha mégsem, Görögország ugyan továbbra is az IMF tagja marad, változatlanul képviselteti magát az igazgatótanácsban és jogosult lenne technikai jellegű segítségre, nem lesz azonban hozzáférése újabb IMF-finanszírozásokhoz mindaddig, amíg a szervezettel szembeni törlesztési hátralékát fel nem számolja - mondta a BBC-interjúban Christine Lagarde. Hangsúlyozta, hogy Görögországhoz hasonló fejlettségű gazdaságok még soha nem kerültek hátralékba IMF-tartozásaikkal. Londoni pénzügyi elemzők szerint gyakorlatilag kizárt, hogy Görögország eleget tud tenni a valutaalappal szemben kedden esedékessé váló adósságszolgálati kötelezettségének. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays elemzőstábja a hivatalos hitelezők és Görögország tárgyalásainak megszakadását kommentáló vasárnapi helyzetértékelésében nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy a június 30-ai törlesztési határidőig Görögország hozzájuthatna a lejáró IMF-adóssághányad átutalásához szükséges pénzügyi segélyhez. A Barclays londoni elemzői szerint ezért "szinte biztos", hogy Görögország nem tudja törleszteni kedden esedékessé váló kötelezettségét a valutaalapnak. A ház szerint immár erőteljes az esélye annak, hogy Görögországban tőkekorlátozásokat kell bevezetni, legkésőbb a jövő hétre kiírt népszavazás után.  A Barclays elemzői szerint tőkekorlátozásokhoz vezethet például az, hogy az eurójegybank (EKB) valószínűsíthetően megemeli azt a kockázati súlyozást, amellyel a vészhelyzeti likviditási mechanizmusából (ELA) folyósítható források görög biztosítékainak figyelembe vett értékét szűkíti, vagyis gyakorlatilag ugyanennyivel korlátozza a görög bankok további hozzáférését a Eurosystem - az EKB és az euróövezeti jegybankok hálózata - likviditásforrásaihoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?