Jogerősen is felmentette a bíróság a vád szerint Kaiser Edének alibit igazoló családot

Budapest |

<p>A Fővárosi Törvényszék jogerősen, bűncselekmény hiányában, felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének.</p>

A hétfői másodfokú ítélettel a bíróság a tíz évvel ezelőtt történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőügye egyik melléktörténetének végére tett pontot.

A vád szerint az akkor kiskorú Gy. Anita, valamint családja a hatóságot megtévesztve hamisan tanúskodtak, amikor azt állították, hogy Kaiser Ede a gyilkosságok idején náluk, Budapesten tartózkodott. Később kiderült ugyan, hogy Kaiser Ede nem is vett részt a móri bűncselekményben, ám az ügyészség fenntartotta a hamis tanúzás vádját a családdal szemben.

A törvényszék a mostani ítéletével lényegében helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú határozatát, amelyben felmentette a családot. A jogerős ítélet szerint a vádlottak igazat mondták, amikor azt állították, hogy Kaiser Ede náluk volt; szavaikat az eljárásban Kaiser Ede mobiltelefonjának cellainformációi is alátámasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?