Jobbra át Hollandiában

Amszterdam. Megerősítette a jobboldal előretörését jelző becsléseket a holland parlamenti választások tegnap hajnalban nyilvánosságra hozott, nem hivatalos végeredménye. Az eddig ellenzéki Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) 29-ről 43-ra növelte mandátumainak számát a 150 fős képviselőházban.

Wim Kok, a leköszönő kormányfő rendkívül csalódottReuters A múlt héten meggyilkolt populista politikus, Pim Fortuyn pártja (PFL) a második legerősebb párttá lépett elő 26 képviselői hellyel. A jelenlegi kormánykoalíciót alkotó Munkapárt (PvdA) és a liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) egyaránt súlyos vereséget szenvedett. A PvdA 23 mandátumot szerzett a korábbi 45-tel szemben, míg a VVD ugyancsak 23 képviselőt küldhet az új parlamentbe a korábbi 38 helyett. A közzétett végeredmény a szavazatok csaknem száz százalékának összeszámlálásán alapul. A hivatalos végeredményt csak a jövő héten, május 21-én teszik közzé, amikor az összes szavazat, így a tengerentúli területeken leadott voksok eloszlása is ismertté válik, de ez lényegében már nem befolyásolja a most kialakult arányokat. A választásokon való részvételi arány meghaladja a 80 százalékot.

Jan Peter Balkenende a legesélyesebb a miniszterelnöki posztraČTK/AP „Nehéz idők járnak a szociáldemokráciára Hollandiában és Európában” – kommentálta az adatokat a munkapárti Wim Kok, a távozó miniszterelnök, aki elismerte, hogy az eredmény fájdalmas kudarc pártja számára. Ad Melkert, a PvdA vezetője, aki a múlt év végén váltotta fel Kokot ebben a tisztségben, magára nézve nyomban le is vonta a következtetést, és még a végleges eredmények ismertté válása előtt bejelentette, hogy benyújtja lemondását.

S bár az új kabinet megalakulására még várni kell, a kereszténydemokraták elnöke, Jan Peter Balkenende máris a kormányfői poszt várományosának érezheti magát. Balkenende – akit a holland politika Harry Potterének tartanak – köreiből kiszivárgott: a CDA máris készül a koalíciós tárgyalások megkezdésére a Fortuyn-féle párttal. Ugyanakkor megfigyelők szerint a hollandok korántsem egységesek annak megítélésében, hogy a CDA-nak éppen a PFL-lel kell-e szövetségre lépnie. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?