Jelentősen nőtt a mexikói földrengés áldozatainak száma

Mexikóváros |

<p>A legfrissebb hivatalos összesítések szerint legalább 248 halottja van a keddi mexikói földrengésnek, és a legtöbben a fővárosban haltak meg.</p>

Luis Felipe Fuente, a mexikói polgári védelem vezetője Twitter-üzenetében tájékoztatott erről. A fővárosban 117-en haltak meg, 72 áldozata van a földrengésnek a tőle délre fekvő Morelos tagállamban, 43 halottról tudnak Puebla tagállamban, ahol a földrengés központja volt, illetve 12-en haltak meg a fővárost körülvevő Mexico tagállamban és hárman Guerreróban.

A 7,1-es erősségű földmozgás helyi idő szerint kora délután történt, központja a Puebla szövetségi tagállambeli Raboso település közelében, a fővárostól mintegy 120 kilométerre délkeletre, 51 kilométeres mélységben volt - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). Az első nagy erejű földmozgást 11 utórengés követte.

Jóllehet a földrengés központja Pueblában volt, a legnagyobb bajt Mexikóvárosban okozta. Ezt részben azzal hozzák összefüggésbe, hogy a főváros egy kiszáradt tó fenekére épült, és a talaj sajátosságai miatt a rengés következményei ott súlyosabbak lehetnek, mint akár a tőle több száz kilométerre történt földrengés fészke felett.

A mentők százai éjszaka is folytatják a kutatást a romok között rekedt esetleges túlélők után. Miguel Ángel Mancera mexikóvárosi polgármester arról számolt be, hogy a fővárosban több tucat épület, köztük több toronyház omlott le vagy rongálódott meg súlyosan. A rengés okozta károk miatt két börtönt és egy kórházat ki kellett üríteni. A főváros nemzetközi repülőterét lezárták. A nagy erejű rengés következtében jelentős gázszivárgások voltak, és tüzek is keletkeztek.

A leomlott épületek között számos lakótömb mellett egy gyár, egy szupermarket és egy óvodát magába foglaló iskolaépület is van. Enrique Pena Nieto elnök felkereste szerdára virradóra az összeomlott iskola környékét, és azt mondta újságíróknak, hogy eddig 22 holttestet emeltek ki az épület romjai alól, közülük ketten felnőttek, a többiek gyerekek. Az államfő szerint még harminc eltűnt gyereket keresnek. Jevier Trevino oktatási miniszter-helyettes egy tévének nyilatkozva 25 halottról tájékoztatott, köztük 21 gyerekről. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter elmondta, hogy a mentők nem tudnak munkagépeket bevetni, és puszta kézzel és lapátokkal kutatnak a törmelék között, keresőkutyákat is alkalmaznak.

Enrique Pena Nieto elnök összehívta az országos válságtanácsot, és helikopterről szemlélte meg a katasztrófa következményeit. Az elnök elrendelte, hogy áramfejlesztőkkel segítsék a mentési munkák éjszakai folytatását. Nieto szerint több mint 500 katona és a polgári védelem mintegy kétszáz tagja, illetve önkéntesek sokasága kutat az eltűntek után. Nieto videoüzenetében nyugalomra intette a lakosságot, és segítséget ígért a bajba jutottaknak.

Mexikót egy hónapon belül másodszorra rázta meg nagy erejű földrengés. Szeptember 7-én az ország déli részén legalább 98 ember halálát okozta az akkori földmozgás. Paul Earle, az amerikai földtani intézet szakértője szerint a két földrengésnek feltehetően nincs köze egymáshoz, mert központjuk 650 kilométerre volt egymástól, miközben az utórengések többsége a főrengés központjától száz kilométeres körzeten belül fordul elő.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált a katasztrófára, együttérzéséről biztosítva Mexikóváros népét és segítséget ajánlott.

Mexikóváros a föld egyik legnépesebb metropolisza, amelynek az elővárosokkal együtt mintegy 20 millió lakosa van. A főváros mintegy negyven százaléka maradt áram nélkül, a szomszédos Morelos állam 60 százalékában nincs áramszolgáltatás. A CFE országos áramszolgáltató cég közlése szerint a károk miatt 3,8 millió fogyasztójuk maradt áram nélkül.

A keddi földmozgás napra pontosan 32 évvel az 1985-ös nagy mexikóvárosi földrengés után történt, az akkori 8-as erősségű rengés következtében mintegy tízezren vesztették életüket.

Az évfordulón a Reuters hírügynökség jelentése szerint mexikóiak ezrei vettek éppen részt a minden év szeptember 19-én szokásos katasztrófa-elhárítási gyakorlatokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?