Jelentősen nőtt a forgalom az orosz–finn határon

Az oroszok 72 százalékának nincs útlevele

Jelentősen nőtt a forgalom a finn-orosz határon az éjszaka folyamán – közölte a finn határőrség csütörtök reggel.

Egyértelműen növekedtek a számok, és határozottan nagyobb a forgalom – hangsúlyozta a határőrség nemzetközi ügyekért felelős illetékese, Matti Pitkaniitty.

Megjegyezte: 4824 orosz állampolgár érkezett Finnországba a keleti határon szerdán, míg előző héten 3133.

Ugyanakkor szerdán kevesebben keltek át a határon, mint a hétvégén – tette hozzá.

A határőrök kilenc ellenőrzőpontnál teljesítenek szolgálatot – mondta el Pitkaniitty.

Antti Kaikkonen finn védelmi miniszter szerdán leszögezte: Finnország fokozott figyelemmel követi a helyzetet szomszédságában, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el.

Putyin bejelentését követően gyorsan elkapkodták az egyirányú repülőjegyeket Oroszországban, mert sokan attól tartanak, hogy a katonakorú férfiakat nem engedik távozni az országból.

Eközben rendőrségi források szerint Norvégiában nem változott a határt átlépő orosz állampolgárok száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?