Jávor: még dolgozni kell a bizalom helyreállításán

<p>Jávor Benedek szerint az ellenzéki megállapodás résztvevőinek még sokat kell dolgozniuk azért, hogy helyreálljon az egymás közötti bizalom. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta, bár csak később derülhet ki, hogy az összefogás kibővítése inkább hoz vagy visz szavazókat, a résztvevők úgy gondolják, többen lesznek, akiket az összefogás győz meg arról, van lehetőség a kormány leváltására.</p>

Jávor Benedek úgy fogalmazott: a megszületett megállapodás nem azt tükrözi, ahogy tavaly tavasszal személy szerint elképzelte a kormányváltás optimális forgatókönyvét. Hangsúlyozta, hogy ő egy olyan kétpólusú felállásban gondolkodott, amelyben a megkérdőjelezhetetlen szavazóbázissal rendelkező MSZP mellett fel tudnak mutatni egy másik alternatívát, amelyik meggyőzi a szavazókat, hogy nem ismétlődnek meg a 2010 előtti kormányok hibái. Szavai szerint a nyáron elfogadott megállapodás ennek az intézményes kereteit is biztosította volna, de ősszel azt tapasztalták, hogy az elképzelt formáció nem képes megfelelő mértékben megszólítani a kormányváltást akaró szavazókat, ezért újra kellett gondolni a megegyezést.    Az összefogásra egyébként is megvolt a kényszer, amit részben "a Fidesz választási rendszere" hozott létre, mert ha az nem lenne, "akkor erre az ellenzéki szövetségre nem lenne szükség" - közölte. Másfelől pedig érződött az a választói nyomás, ami szintén ebbe az irányba mutatott - tette hozzá.    A társelnök úgy gondolja, van még tennivaló, hogy elmagyarázzák a tagságuknak az összefogás részleteit, de a visszajelezések alapján azt látják, hogy a többség egyetértett a döntéssel. Az adott helyzetben és az adott feltételek között ez volt a legjobb megoldás - közölte.    A másik opció az lett volna, hogy felállnak a tárgyalóasztaltól, de az a veszély nem fenyegetett, hogy a többi résztvevő kihagyja az Együtt-PM-et az összefogásból - cáfolta Gyurcsány Ferenc DK elnök erről szóló kijelentéseit.    Azzal viszont a választási szövetség tagjai tisztában voltak, hogy ha a megbeszélés résztvevői közül bárki egyedül indul tavasszal és saját jelölteket állít az egyéni választókerületekben, akkor az garantálja a Fidesz győzelmét - indokolta maradásukat.    A helyzet az elmúlt években sokat változott, amit mindenkinek szem előtt kell tartania - felelte arra, hogy korábban élesen kritizálta a szocialistákat és a DK-t is. Az összefogási kényszert indokolva kijelentette: "lehet a választást egyfajta kívánságműsorként tekinteni, de ha az Orbán-kormány újabb négy évig hatalomba tud maradni, akkor Magyarországnak lőttek".    Jávor Benedek szerint csak később derülhet ki, hogy az összefogás kibővítése összességében inkább hoz, vagy inkább visz szavazókat. Biztosan akadnak olyanok, akik ezek után nem fogják az ellenzéki együttműködés mellé behúzni az ikszet, de az összefogás résztvevői azt gondolják, hogy többen lesznek, akiket ezzel a lépéssel győznek meg arról, hogy van lehetőség a kormány leváltására - jelentette ki.    A megegyezés alapján az Együtt-PM több választókerületet adott át a Demokratikus Koalíciónak, mint a szocialista párt, ami elmondása szerint azért történt így, mert megegyeztek, hogy a résztvevők a mért társadalmi támogatottságuknak megfelelően kapnak képviselőjelölti helyeket. Kijelentette: ettől függetlenül az Együtt 2014 és a PM két olyan frakcióval lesz jelen az Országgyűlésben, amelyik megkerülhetetlenné teszi őket. A társelnök a Párbeszéd Magyarországért részéről körülbelül héttagú frakcióra számít, ahová várakozásai alapján hárman listáról, négyen pedig az egyéni választókerületekből kerülhetnek be. Hozzátette, biztos abban, hogy az Együtt 2014 több mint tíz taggal alakíthat képviselőcsoportot.    Abban is biztos - fűzte hozzá a PM társelnöke -, hogy a kampányban a résztvevők szoros együttműködésben, összehangoltan fognak dolgozni. Hangsúlyozta, hogy nem adják fel egyéniségüket, de egységesen fogják képviselni azokat az álláspontokat, amelyben megegyeztek. Szerinte egy ilyen szoros szövetségben egyeztetni kell a nyilvánosság előtt képviselt választási program állításait. Ehhez viszont "arra is szükség van, hogy a partnerek ne lepjék meg egymást a nyilvánosság előtt, a nagyobb bejelentésekről ne a sajtóból értesüljenek".    Gyurcsány Ferenc korábban az MTI-nek azt mondta, helyreállt az a bizalom, amit az Együtt-PM az októberi közös ellenzéki megemlékezés után a lehetséges együttműködés egyik feltételeként nevezett meg. Jávor Benedek viszont úgy látja: ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, még további munkára van szükség. Kijelentette: ahhoz, hogy a szövetség jól tudjon működni a választási kampányban, mindenkinek bölcsességet és önmérsékletet kell tanúsítania. Ha ez így történik, akkor megvalósulhat az a közös cél, melynek érdekében most mindenki áldozatot hozott, és le tudják váltani az Orbán kormányt - tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?