Japán: Zsákutcába jutottak a túszokról folyó tárgyalások

Tokió |

<p>Egy japán miniszterhelyettes szerint zsákutcába jutottak a túszokról folyó tárgyalások az Iszlám Állam (IÁ) egy csoportjával, amely azzal fenyegetőzik, hogy kivégzi a fogságában lévő jordániai pilótát és egy japán újságírót - írta szombaton a japán sajtó.</p>

Nakajama Jaszuhide külügyminiszter-helyettes a jordániai fővárosban tartózkodik, ahova a tokiói kormány azért küldte, hogy a jordániai hatóságokkal együtt irányítsa a túszok cseréjével kapcsolatos műveletet. Nakajama, akit az NHK japán közszolgálati adó idézett, kijelentette, hogy megfeneklettek a megbeszélések. "Folytatjuk az értesülések gyűjtését és elemzését" - tette hozzá a miniszterhelyettes.

Tokióban Szekó Hirosige kabinetfőtitkár-helyettes, Abe Sindzó miniszterelnök közeli munkatársa azt mondta, a hatóságok türelmetlenül várják a Goto Kendzsi japán újságíró sorsával kapcsolatos híreket, mert a dzsihádisták csendben vannak azóta, hogy szerdáról csütörtökre virradóan az internetre feltették legutóbbi üzenetüket.

Ebben a szélsőséges szervezet azzal fenyegetőzött, hogy megöli a fogságában lévő jordániai pilótát (Maáz al-Kasszaszbét), ha Szadzsida ar-Risávi iraki terroristanőt csütörtökön napnyugtáig nem engedik szabadon jordániai börtönéből. Az üzenetet, amelyet az IÁ a YouTube videómegosztón és a Twitter mikroblogportálon tett közzé, állítólag Goto Kendzsi japán újságíró olvassa fel, aki szintén a dzsihadisták fogságában van. 

A 44 éves Risávit Jordániában halálra ítélték, amiért részt vett a 2005 novemberében három jordániai szálloda ellen elkövetett támadássorozatban, amelyben 60 ember halt meg. A merényletet úgy élte túl, hogy nem robbant fel a testére szerelt pokolgép. Ramádiban született és családi kapcsolatban áll az IÁ elődjének, az al-Kaida iraki szárnyának fegyvereseivel. 

Ammán kész lenne kiadni a terroristanőt Maáz al-Kasszaszbéért cserébe, de előtte szeretne megbizonyosodni arról, hogy egyáltalán életben van-e. Ennek hiányában a jordániai hatóságok nem hajlandók lépni az ügyben és az IÁ által adott határidő közben már lejárt. Azóta a szélsőségesek, akik kilátásba helyezték a jordániai és japán túsz megölését, ha nem adják ki az iraki nőt, nem küldtek újabb üzenetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?