Japán kitiltotta területéről a fehérorosz légi járatokat

Kato Kacunobu

A japán kormány megtiltotta a leszállást a fehérorosz légi járatoknak Japán területén, válaszul arra, hogy májusban a fehérorosz hatóságok azért térítettek el egy utasszállító repülőgépet, hogy őrizetbe vehessenek egy fehérorosz ellenzéki újságírót – közölte csütörtökön a japán kormány.

„Fehéroroszország nem ismeri el felelősségét a kikényszerített leszállásban, és nem zárható ki, hogy ugyanez nem történik meg a továbbiakban” – jelentette ki Kato Kacunobu, a japán kormány főtitkára sajtótájékoztatóján az intézkedés ismertetésekor. Tekintve, hogy ezzel megsértették a nemzetközi szerződéseket, Japán nem engedélyezi a leszállást a fehérorosz légitársaságok járatainak, és „nem fogad el semmilyen újabb légi útvonal létrehozására vonatkozó javaslatot a két ország között”.

Japán „határozottan elítéli Fehéroroszországot a repülőgép leszállásra kényszerítése és a rajta ülő személy önkényes őrizetbe vétele miatt; az őrizetbe vett újságíró azonnali szabadon engedését követeljük” – mondta Kato.

A lépés lényegében jelképes, tekintve, hogy nincsenek közvetlen járatok Japán és Fehéroroszország között.

Az EU a múlt héten léptette életbe a fehérorosz légitársaságokkal szembeni tilalmát, amelynek értelmében lezárta az uniós légteret és repülőtereket előttük.

A fehérorosz hatóságok május 23-án őrizetbe vették a 26 éves Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságírót és orosz állampolgárságú barátnőjét, Szofija Szapegát, miután bombafenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették a minszki repülőtéren a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak.

Az őrizetbe vétel nemzetközi felháborodást váltott ki, és újabb szankciókat jelentettek be miatta Fehéroroszország ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?