Jackson orvosa a Jackson-gyerekek apjának vallja magát

London |

<p>Michael Jackson két idősebb gyermeke biológiai apjának vallja magát Arnold Klein. A nyíltan meleg Kleint, aki a közelmúltban elhunyt sztár orvosa volt, a Jackson gyerekek "Arnie bácsiként" ismerték - számolt be a Jackson-saga új fejleményeiről egy hétvégi brit bulvárlap.</p>

A Sunday Mirror szerint a dúsgazdag, 65 esztendős bőrgyógyász azt mondta baráti körben, hogy maga akarja megkapni a 12 éves Prince Michael és a 11 éves Paris feletti felügyelet jogát, mert ő a vér szerinti apjuk.
    Az énekes halála óta Jackson mindhárom gyermeke a nagymama, Katherine Jackson ideiglenes gyámsága alatt van, egy Los Angeles-i bíróság a pénteki tárgyaláson augusztus 3-ra halasztotta a végleges gyámság megítéléséről szóló eljárás kezdetét.
    A brit bulvárlap jól tájékozott forrásokra hivatkozva állította, hogy Klein már ügyvédje segítségét kérte lehetőségeivel kapcsolatban.
    Barátai szerint az orvos be tudja bizonyítani, hogy ő a gyermekek apja. A férfi ötvenedik születésnapján, 1995-ben merült föl az ötlet, aminek nyomán Jackson, aki állítólag nemzésképtelen volt, megkérte Kleint, akit szuperintelligensnek tartott, hogy spermadonorként legyen a gyerekei apja. (Hétéves, harmadik kisfiáról nem lehet tudni, hogy ki volt biológiai apja és anyja.)
    Az orvos a donorságért nem fogadott el pénzt, de a hallgatásáért megfizették a lap szerint.
    A gyermekeket Rowe hordta ki. Klein pedig szinte a család részévé vált: "nagybácsiként" gyakran látogatott el hozzájuk, és velük töltötte az ünnepeket, például a legutóbbi karácsonyt is.
    "Ezek a legragyogóbb és legjobb magaviseletű gyerekek, akikkel valaha is találkoztam" - idézte Klein szavait a vasárnapi bulvárújság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?