Izraeli védelmi miniszter: a Hamász elvesztette az uralmát a Gázai övezet fölött

izraeli-palesztin konfliktus

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfő este bejelentette, hogy a Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett.

„A Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett, a terroristák délre szöknek, a civilek kifosztják a Hamász bázisait, nem bíznak már a rendszerben” – közölte Galant.       

„Erőink előrehaladnak, tervszerűen végzik feladataikat, ahogy növeljük a nyomást, látjuk az eredményét, minden nap újabb Hamász-parancsnokokat, s több tucat, néha több száz terroristát iktatunk ki. A hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai alapján szerint cselekszik” – mondta a védelmi miniszter.

„Az elmúlt napokban fokoztuk azon tevékenységünket az alagutak ellen, amely kikényszeríti a terroristákat a járatokból. És ott vagy elesnek, vagy feltétel nélkül megadják magukat, nincs harmadik lehetőség” – tette hozzá.

„Feladataink elvégzésén dolgozunk, nincsenek időkorlátaink, céljaink vannak. El fogjuk érni céljainkat, ennek élén a Hamász elleni teljes győzelmet, és az elraboltak hazatérését” – zárta szavait az izraeli médiában nyilvánosságra hozott videofelvételen.

Néhány perccel a védelmi miniszter beszéde után péntek óta először ismét rakétákkal lőtték a Gázai övezet környéke mellett az ország középső vidékét, benne Tel-Avivot és környékét is.     

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet közzé tette az egyik izraeli katonai kommandó katonáinak fényképét, akik izraeli zászlóval a Hamász központi tanácsának épületében állnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?