Izraeli-palesztin – Az uniós külügyi főképviselő a tűzszüneti terv végrehajtását sürgette

borrell k

Josep Borrell európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő üdvözölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői határozatát, mely támogatja a három lépcsőből álló gázai tűzszünetről szóló tervet, és sürgette annak végrehajtását.

Josep Borrell kedden közzétett közleményében emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió teljes mértékben támogatja a Joe Biden amerikai elnök által előterjesztett átfogó ütemtervet az Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet közötti tűzszünetről a Gázai övezetben.

„Mindkét felet arra ösztönözzük, hogy fogadják el és hajtsák végre a javaslatot” – fogalmazott.

Közölte, az EU készen áll arra, hogy hozzájáruljon a tartós és fenntartható békét célzó, a kétállami megoldáson, azaz Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásán alapuló politikai folyamat újjáélesztéséhez. Az EU támogatja a Gáza újjáépítésére irányuló, összehangolt nemzetközi erőfeszítéseket is – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfői határozatában támogatta a tűzszünetről szóló megállapodástervezetet, és sürgette Izraelt és a Hamászt, hogy fogadják el.

Az Egyesült Államok által előterjesztett terv a harcok azonnali, átmeneti felfüggesztését tartalmazza, a túszok egy részének elengedésével és a gázai segélyek kiterjesztésével. A tervezet szerint az átmeneti fegyvernyugvás időt adna egy tartós tűzszünetet eredményező megállapodás kidolgozására, ami a Hamász kezében lévő összes túsz szabadon engedéséhez is elvezetne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?