Izrael fokozza a Gázai övezet elleni légicsapásokat

izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy már szombattól fokozza a Gázai övezet elleni légitámadásokat a Hamász palesztin fegyveres szervezet ellenőrizte terület elleni offenzívája következő szakaszának előkészítése jegyében.

„Már ma (szombaton) fokozzuk a légicsapásokat” – közölte Daniel Hagari tábornok, a hadsereg szóvivője.

„Akkor lépünk a háború következő szakaszaiba, ha a feltételek optimálisak lesznek számunkra” – mondta a szóvivő a televízióban élőben közvetített sajtótájékoztatóján egy, a szárazföldi hadművelettel kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Hagari tábornok megerősítette, hogy legkevesebb 210 túszt tartanak fogva a Gázai övezetben, a többségük izraeli.

Daniel Hagari ismételten felszólította Gázaváros lakóit, hogy a biztonságuk érdekében vonuljanak ki az övezet déli részébe.

Előzőleg szombaton az izraeli hadsereg több vezetője ellátogatott a frontra a katonákhoz, közölték, hogy folyik a fegyveres erők felkészítése az esetleges gázai övezeti szárazföldi intervencióra.

„Behatolunk Gázába, ezt hadműveleti céllal tesszük, elpusztítani a Hamász létesítményeit és a terroristáit, és ezt profi módon tesszük” – mondta a csapatszemlén Herzi Halevi vezérkari főnök.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, ahol több mint 1400 embert megöltek, további mintegy háromezret megsebesítettek, körülbelül 200 embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügy-minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma elérte az 4385-öt, a sebesülteké pedig a 13 651-et.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?