Ivanka Trump szerepét vitatja az amerikai sajtó

Washington |

<p>Az amerikai sajtó ismét hevesen vitatja Donald Trump elnök lánya, Ivanka Trump szerepét a politikában. Erre azt követően került sor, hogy bejelentették: Ivanka Trump az Egyesült Államok képviseletében a hónap végén részt vesz egy berlini konferencián, amely a nők helyzetével foglalkozik.</p>

A sikeres üzletasszony hírében álló Ivanka Trump az elmúlt hetekben jelen volt több olyan tárgyaláson, amelyet Donald Trump elnök Trump elnök külföldi vezetőkkel folytatott. Ezúttal azonban első ízben képviseli az Egyesült Államokat külföldön. A napokban külön irodát is kapott a Fehér Házban és elemzők szerint az amerikai politikában szokatlan helyre és szerepre tett szert. "Senki sem tudja, hogy valójában mit is csinál" - idézi a Fehér Ház egyik, névtelenséget kérő munkatársát a The Hill.     

"Ivanka Trump rejtélye" címmel közölt cikket kedden a kongresszusi politikával foglalkozó The Hill című lap. A lap megjegyzi, hogy a republikánusok elnökjelöltet állító tavaly nyári konvencióján Ivanka Trump mutatta be az édesapját, és az idén pedig fontos pillanatokban nem egyszer First Ladyként lépett fel. Például márciusban, amikor Trump elnökkel együtt hivatalos látogatást tett a nemrégiben Washingtonban megnyílt afroamerikai múzeumban, vagy februárban, amikor elkísérte Donald Trumpot Doverba, ahol az ottani  légi bázison egy elesett tengerészgyalogos földi maradványai előtt tisztelegtek. 

Februárban az amerikai sajtóban még egyértelműen pozitív riportok jelentek meg az elnök lányáról. A Politico című lap "klíma-cárnőnek" titulálta, s hangsúlyozta vélt elkötelezettségét a globális klímaváltozás megfékezésében. Demokrata párti politikusok állítólag azt remélték a szociális kérdésekben liberális Ivanka Trumptól, hogy bizonyos ügyekben, így például éppen a klímaváltozás vagy az egészségbiztosítás körüli vitában, szerintük jótékony befolyást gyakorol az elnökre. Eddig nem így történt. 

A The Hill szerint az üzletasszony láthatóan gondosan kiválasztja, hogy milyen ügyekben hallassa a hangját. A múlt héten például, amikor a republikánusok később visszavont egészségbiztosítási törvényjavaslatáról folyt az éles hangú vita, Ivanka Trump a családjával Coloradóban síelt. 

A CNN hírtelevízió hétfőn este külön riportot szentelt Ivanka Trump szerepének. A Cosmopolitan magazinban pedig Amanda Carpenter, republikánus stratéga, Ted Cruz republikánus szenátor volt kommunikációs igazgatója fogalmazott meg kételyeket Ivanka Trump szerepéről. "Mit is csinál pontosan? Senki nem tudja. Minek köszönhető a szerepe? Láthatóan annak, hogy az elnök lánya. S erre van egy kifejezés: nepotizmus" - fogalmazott a republikánus tanácsadó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?