Ittasan száguldoozott - hat gyerekkel a hátsó ülésen

Kőszárhegy/Székesfehérvár |

<p>Kőszárhegy belterületén, a Deák Ferenc utcában szerda este háromnegyed tízkor akart igazoltatás alá vonni a helyi körzeti megbízott egy BMW-t. A sofőr azonban meglátva a rendőrt, gázt adott, és menekülőre fogta. Utóbb kiderült, ha kisgyerek is volt a járműben.</p>

Az Új Szó Online-t erről Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta.

A KMB-s erősítést kért, majd megkülönböztető fény- és hangjelzést használva a BMW után eredt.

A száguldó autó Szabadbattyán központjában Tác felé kanyarodott, majd ráment az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalára. Székesfehérvár határában lehajtott az autópályáról, és a 63-as útra kanyarodott Aba felé. Közben több rendőrautó is megpróbálta megállítani, de a sofőr ezeket figyelmen kívül hagyva továbbhajtott. Az ámokfutó megfékezésébe ekkor már összesen öt rendőrautó és egy polgárőr autó is bekapcsolódott.  

A BMW végül a 90-es km szelvényben azért állt meg, mert elfolyt a hűtővíz és a motor felforrt, így az autó lefulladt.

A rendőrök ekkor tudták intézkedés alá vonni a sofőrt, és az utasokat. Mint az intézkedés során kiderült, a BMW-ben összesen nyolcan utaztak. A 45 éves sárkeresztúri férfi – aki a gépkocsit vezette -, az anyósülésen helyet foglaló élettársa, míg a hátsó ülésen összesen hat kisgyerek, közülük három a sajátjuk. 

A gyerekek – akik 14, 13, 9, 8, 6 és 3 évesek (öt fiú és egy lány) – egyikének sem volt biztonsági gyermekülése.

A járőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A gépkocsivezető elismerte, hogy alkoholt fogyasztott mielőtt volán mögé ült volna. A rendőröknek azt is elmondta, hogy a gyerekeket Balatonra vitte le fürdeni, és éppen Sárkeresztúrra tartottak hazafele, amikor ellenőrzés alá akarták vonni. Mivel azonban ő ivott, illetve többen ültek az autóban, mint kellett volna, és gyerekülésük sem volt, ezért akarta magát kivonni az intézkedés alól.

A férfivel szemben a szabálysértések elkövetése miatt eljárás indult a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, akik a történtekkel kapcsolatban értesíteni fogják a gyermekvédelmi hatóságot a szükséges intézkedések megtétele végett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?