Iszlám Állam-harcosok támadtak a tálibokra Afganisztánban

Afganisztán k

Az Iszlám Állam harcosai a tálib erők tagjaira támadtak az észak-afganisztáni Parvan tartományban – közölte pénteken egy tálib szóvivő.

Bilál Kárimi szerint a tartomány székhelyét, Csarikart robbanás rázta meg, a támadás a tálibok egyik járműve ellen irányult. A robbanás következtében a tálib biztonsági erők öt tagja szenvedett könnyebb sérüléseket.

Az incidenst követően a tálib különleges erők rajtaütöttek az Iszlám Állam egyik rejtekhelyén a robbanás helyszínétől nem messze. A búvóhelyet felszámolták, és őrizetbe vették az Iszlám Állam két tagját – mondta Kárimi.

Szerdán egy tálib tisztségviselő és további két ember sérült meg szintén egy robbanásban a kelet-afganisztáni Kunár tartományban. A Báhtar állami hírügynökség beszámolója szerint egy út menti robbanószerkezet lépett működésbe egy jármű mellett, amelyben a tálibok újonnan kinevezett tisztségviselője utazott. A támadásért senki sem vállalta a felelősséget, jóllehet az Iszlám Állam tagjai az elmúlt időszakban egy sor olyan támadásért vállalták a felelősséget, amelyet tálibok ellen hajtottak végre az ország keleti részében.

Az Iszlám Állam afganisztáni ágának, az Iszlám Állam-Horaszán Tartománynak 2015-ös megjelenése óta a dzsihadista szervezet számos, halálos áldozatokat követelő támadást hajtott végre a közép-ázsiai országban, elsősorban a hazara síita kisebbség tagjai ellen, akiket a szunnita szélsőségesek „hitehagyottaknak” tartanak.

Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.

Pénteken jogvédők bírálták a tálibok ideiglenes kormányát a médiára vonatkozó szigorú korlátozások miatt. Jogvédők szerint a radikális iszlamisták legalább 32 újságírót vettek őrizetbe azóta, hogy átvették a hatalmat. Bár legtöbbjüket szabadon engedték azután, hogy óva intették őket a tudósítástól, néhányukat megverték. Jogvédők szerint a tálibok szeptemberben megmondták az afgán média munkatársainak: tartózkodjanak attól, hogy olyan ügyekről számoljanak be, amelyeket „nem erősítettek meg tisztségviselők” vagy amelyeknek „negatív hatásuk volna a nyilvánosságra”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?