Iszlám Állam: a légicsapások csak keményebbé tettek minket!

Bagdad |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) elleni orosz és amerikai légicsapások nem gyengítették meg a dzsihadista szervezetet, sőt pont ellenkezőleg, &quot;keményebbé tették&quot; azt - ezt állította egy, a csoport vezetőjének tulajdonított, szombaton nyilvánosságra került üzenet, amely a zsidókat is megfenyegeti.</p>

 Az IÁ-hoz közeli Twitter-migroblogokon terjesztett, Abu Bakr al-Bagdadinak tulajdonított hangfelvételen a szervezet önjelölt "kalifája" arról beszél, hogy "államában" minden a legnagyobb rendben megy, és "minél hevesebb a háború ellene, annál tisztább és keményebb lesz" a dzsihadista csoport.

Az IÁ vezetője a felvételen bírálta a Szaúd-Arábia által a dzsihadistákkal szemben életre hívott muszlim összefogást, és azt mondta, hogy ha az "valóban iszlám koalíció lenne, akkor megszabadította volna magát zsidó és keresztes uraitól, és a zsidók kiirtását és Palesztina felszabadítását tűzte volna ki célul".

Az izraeli zsidóknak Bagdadi azt üzente, hogy "minden nappal közelebb kerül hozzájuk" az IÁ, és rejtőzködniük kell majd a dzsihadisták "kövei elől". Ezzel párhuzamosan a muszlim országokat arra szólította fel, hogy csatlakozzanak az IÁ harcához, mert ez vallási kötelességük.

A felvétel valódiságát független forrásokból egyelőre nem lehetett megállapítani.

Szombati jelentések szerint a nap folyamán az Egyesült Államok által támogatott szíriai kurd és arab fegyveresek ellenőrzésük alá vettek egy kulcsfontosságú gátat az IÁ székhelyének számító kelet-szíriai Rakka közelében.

A Szíriai Demokratikus Erők nevű milícia tagjai amerikai légi támogatással foglalták el az Eufrátesz folyón lévő, Rakkától 22 kilométerre északra fekvő gátat, amelynek birtokba vételével jelentősen megnehezíthetik, hogy a dzsihadisták vízi úton szállítsanak utánpótlást a városba, illetve a városból.

Szintén szombaton az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura közölte, hogy a tervek szerint január 25-én kezdődhetnek meg a béketárgyalások a szíriai rezsim és az ellenzéki fegyveres csoportok között. Az első találkozóra a korábbi tervek szerint január elsejéig kellett volna sort keríteni, de pénteken az egész folyamattal kapcsolatban súlyos kételyek merültek fel, miután egy - jelentések szerint orosz - légicsapás végzett az egyik legerősebb felkelőszervezetnek számító Dzsais Al-Iszlám (Az Iszlám Hadsereg) vezetőjével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?