<p>Ötven embert ápolnak még kórházban az ajkai térségben egy héttel ezelőtt történt vörösiszapömlés miatt, a sérültek közül többen még mindig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.</p>
Iszapömlés: ötven embert ápolnak még kórházban
A sérülteket az ország hat kórházában ápolják, mintegy tíz ember állapota még mindig súlyos.
Az OKF hétfő délutáni összesítése szerint a legtöbb sérültet az ajkai Magyar Imre Kórházban kezelik. Itt összesen 22 ember van fekvőbeteg-ellátó osztályon, mindannyian közepesen súlyos sérüléssel.
A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban tíz sérült fekszik: hét ember súlyos, három enyhe sérülésekkel.
A győri Petz Aladár Kórház három sérültje közül egyet súlyos, életveszélyes sérülésekkel kezelnek. A két másik beteg közül az egyik közepesen súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.
A budapesti Honvédkórházban kilenc sérültet ápolnak, közülük egy ember intenzív ellátást igényel, hárman a traumatológiai osztályon, öten pedig az égési sebészeti osztályon fekszenek.
A fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházban öt beteget ápolnak, közülük három betegnél műtétet terveznek, ketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.
A Péterfy Sándor utcai kórházban már csak egy sérült szorul fekvőbeteg-ellátásra - 45 százalékos égést szenvedett -, az ő általános állapota kielégítő - írta az OKF.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.