<p>Azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelői tevékenységét a környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán egyúttal utasította a céget az ajkai térségben megsérült tározó helyreállítására.</p>
Iszapömlés – felfüggesztették a MAL Zrt. tevékenységét
Az államtitkár kedd délután Kolontáron, a védelmi bizottság ülését követően az MTI tudósítójának azt mondta: a hétfő délutáni baleset óta a cég továbbra is folytatta a termelést, és felmerült a gyanú, hogy az ökológiai katasztrófa azért következett be, mert a zagytározóban sokkal több iszapot tároltak, mint amennyit szabad lett volna, illetve a cellák illesztése nem volt szakszerű.
Illés Zoltán szerint az is elképzelhető, hogy a túlterheltség miatt talajtörés következett be, és emiatt mozdultak el a sarokillesztékek. Az államtitkár utasította a céget, hogy "állítsa meg" a még mindig szivárgó vörösiszap további ömlését a tározóból.
A környezetvédelmi államtitkár azt is elmondta: elrendelte, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek vizsgálják felül az úgynevezett zagytározók engedélyét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.